ZETApress

hírportál

Családi ezüst a Nemzetiben

Magyar Nemzeti Múzeum egyedülálló tárlatsorozatának negyedik állomásához érve a múlt meghitt családi együttléteinek pillanatait életre keltő mesterművek között sétálhatunk. A nagy gonddal, hozzáértéssel tervezett, s ma is számos otthonban féltve őrzött asztali ékességek történetükkel, kecses formáikkal, ízléses, szinte élő díszítésükkel méltán tarthatnak számot a nagyközönség figyelmére. A tárlat 5-én, Húshagyó kedden délután 3-kor nyílik.

Portalan ragyogás

Ötvöstárgyak már a múzeum legrégebbi gyűjteményében is szerepeltek. Liturgikus művek: kelyhek, ereklyetartók, asztali ezüst neműk és ékszerek alkották akkor és ma is e kollekciót. Kialakulásának, fejlődésének fontos időszaka volt a 19. század. Ekkor vásárolta meg az Országgyűlés Jankovich Miklós jelentős gyűjteményét, mellyel több, mint ezer kiemelkedő jelentőségű ötvöstárgy gazdagította tovább az itt őrzött kincsek sorát. Az ötvösgyűjtemény darabjai közül most a 18-19. század asztali ezüstműveit állítjuk ki. E tárgyak nem csupán az egykori lakomák, kávé- vagy teadélutánok hangulatát idézik fel, hanem nagyon fontos történelmi, iparművészeti dokumentumok is egyben.

A középkor óta méltán elismert magyarországi ötvösség emlékei, a nagy hagyományú központok és a kisebb jelentőségű műhelyek alkotásai egyaránt megtalálhatók közöttük. Érdekes e tárgyak közt sétálva összevetni, hogyan vált egy-egy forma, egy motívum népszerűvé és hogyan alakult át egy új mester kezén. Bár a 18. század második felére elsősorban a bécsi ötvösség jelentette a fő igazodási pontot a magyarországi mesterek számára, ez nem jelentett szolgai másolást, még ha időről időre találkozunk is konkrét fazon vagy motívum pontos átvételével is.

Asztali ezüstök a XVIII-XIX. századból

A 16-17. században a művesség jelentős helyei (a Garam-menti bányavárosok, Kassa, Lőcse, Erdélyben Kolozsvár, Nagyszeben, Brassó) a középkorra visszanyúló, nagy hagyományokkal rendelkező céhek voltak. A török kiűzése után az ország középső és északnyugati részére tevődött át a művesség fő területe. Elsősorban Pest, Buda, Győr, Pozsony, Nagyszombat, Kassa mestereit kell megemlíteni. 1732-ben az uralkodó utasítására összeírták az országban működő ötvös mestereket, részben azért, hogy a nemesfém mozgását, a forgó nemesfém-mennyiséget fel tudják mérni. Lehangoló állapotról számoltak be az összeírók. Sok olyan városban, melyek a megelőző időszakban a művesség elsőrendű központjai voltak, alig működött néhány mester, ők is panaszkodtak a megélhetésre.

A 18. század végére egyértelműen Buda és elsősorban Pest művessége veszi át e vezető szerepet, melyet a 19. század utolsó harmadáig, a céhes rendszernek a Kiegyezéssel történt felszámolásáig őriz. A 18. század fontos változásai közé sorolható, hogy a korábbi századok két nagy hatású ötvösközpontja, Nürnberg és Augsburg elveszíti olyan sokáig őrzött dominanciáját a közép-európai ötvösségben. A 16-17. század meghatározó délnémet hatását a népes, virágzó bécsi céhé váltja fel.

?Kávé nélkül igazságot se lehet tenni? (Csokonai Vitéz Mihály)

A kora újkorban az európai étkezési szokások, a konyhatechnika, a nyersanyagok választéka, a fűszerezés, a tálalás módja, mind óriási változáson ment keresztül. Ennek egyik fő mozgatója a földrajzi felfedezésekkel megismert új nyersanyagok, velük új ízek, szokások birtokba vétele volt. Olyan gyökeres változások zajlottak, melynek nem csak a gyomrot, a kamrát és konyhát érintették, hanem a társadalomban, a társas érintkezésben is fontos mozgásokat, új formákat indukáltak.

Gazdálkodókanál és nádmézporozó

Természetesen a kézművességre, a tárgyak művészetére sem maradt hatástalan mindez. Az ötvösséget elsősorban három új ital érkezése formálta át a 17. század második felében, a 18. században: kávé, tea, csokoládé. Korábban Európában nem fogyasztottak forró italokat. Bár ? elsősorban német nyelvterületen- egyre fontosabb élelmiszerré vált a leves, a zuppony, ahogy eleink hívták, ezt azonban csak betegek és gyermekágyas asszonyok itták, a többiek azonban kanalazták nagyobbacska csészékből. A tea, a kávé és a csokoládé azonban nem csak felfedezni váró örömöket, hanem ?gondokat? is okozott. Miből igyák, tálalják ezt a három, kifejezetten melegen fogyasztandó nedűt?

A válasz egy darabig kézenfekvő volt, hiszen ? mint az tárlatunkon is látható ? az előkelő asztalok terítékének meghatározó anyaga Európában a 17. század végéig az ezüst maradt. Ezen az különleges kiállításon több mint 120 ötvösremek mutatkozik be; mesélnek szokásokról, az őket készítő mesterekről, divatról, etikettről, egyszóval mindarról a finomságról, igényességről, amelyre a jelenben mi magunk is vágyakozunk, s amiért örömmel visszaforgatnánk az idő kerekét. Most megtehetjük. A tárlat március 24-ig, Húsvét hétfőig látogatható.

Szóljon hozzá!