ZETApress

hírportál

Nem zárnak be Aquincumban

Egész évben látogatható az Aquincumi Múzeum. A részleges nyitva tartás immár a múlté. Szeptember közepére felújították az ELMÜ egykori csarnokát a Szentendrei úton, s benne a múzeum új állandó kiállítást rendezett be. Az ókort idéző tárlat várja az iskolás csoportokat is.

A fentiekről Zsidi Paula múzeumigazgató tájékoztatott a novemberi Sajtókávéházban. Régi vágyuk teljesült az átadással, hiszen így a múzeumpedagógiai foglalkozások egész évben tarthatók. Eddig a romkert október 31-én bezárt, s csak április 15-én nyitott ki újra a nagyközönség előtt. Ott télen ezután sem lehet majd sétálni, de a fedett részben keddtől péntekig, délelőtt 10-tól este 6 óráig szemlélődhetünk.

Hallottunk a rövidtávú tervekről is. Jövőre már az elkészülő múzeum-shopban vásárolni is lehet, s ugyanott lesz a büfé is. Az első emeletre a mozgássérültek lifttel juthatnak majd fel, melynek a két szint között lesznek köztes megállói is. Az akadálymentes közlekedés mellett a vakokra is gondoltak. Ők több tárgyat is megtapogathattak már eddig is a kiállításaikon.

December 3-án, délután 3 órakor a Sajtókávéház a Közlekedési Múzeumba megy, ahol az űrhajós kiállítást tekinthetjük meg. A múzeumok rajongóit már két héttel korábban, 19-én délután 3-kor a szentendrei MűvészetMalom várja a Pótkávéházban.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Ünnepelt a főváros

Szóljon hozzá!