ZETApress

hírportál

Olaszok a Galériában

A Magyar Nemzeti Galéria június 4-től augusztus 22-ig mutatja be az olasz futurista, Fortunato Depero (1892?1960) festő, reklámgrafikus és formatervező életmű-kiállítását.

A futurizmus, a XX. századi avantgárd művészet egyik legradikálisabb művészeti irányzata 1909-ben született meg. 2009-ben több nemzetközi kiállításon is megemlékeztek a Filippo Tommaso Marinetti által alapított mozgalom százéves évfordulójáról, s ebbe a centenáriumi kiállítássorozatba illeszkedett a Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto intézményeként működő, felújított roveretói Casa d?Arte Futurista Depero műterem-múzeum újbóli megnyitása is.

Az elmúlt húsz évben egyre nagyobb érdeklődés övezi a futurista Fortunato Depero sokoldalú tevékenységét, amelyről a magyar közönség most először kap átfogó képet. A Magyar Nemzeti Galériában festményeivel, papírmunkáival, színes kárpitjaival és reklámterveivel (többek között a Campari cég, a Vogue és a Vanity Fair reklámterveivel), valamint pikto-plasztikus színházi kísérleteivel találkozhat a budai várba látogató közönség.

Mivel a Magyar Nemzeti Galéria fontosnak tartja, hogy a magyar művészet jelentős alkotásait nemzetközi összefüggésben jelentesse meg a közönség előtt, ezért a Depero munkásságát bemutató olasz anyag mellett egy közel hatvan alkotásból álló magyar válogatás is látható lesz, A futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben címmel. Itt elsősorban olyan magyar művészek munkáit vonultatjuk fel, akik az 1910-es évektől a futurizmus tanulságait és jellemzőit érvényesítették művészetükben. Sok más művész mellett Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos, Uitz Béla, Schadl János, valamint Kádár Béla és Scheiber Hugó művei lesznek láthatóak a tárlaton.

A művek többsége a Magyar Nemzeti Galéria festészeti és grafikai gyűjteményéből származik, de hazai magángyűjteményekből néhány, eddig még nem látott darab is szerepelni fog a kiállításon. A tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria adattárában és magángyűjteményekben őrzött korabeli kiadványok és dokumentumok gazdagítják.

A több mint száz Depero-művet bemutató budapesti kiállítás anyaga a művész hagyatékát őrző Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto gyűjteményéből érkezik. A kiállítás a magyarországi Olasz Nagykövetség, a budapesti Olasz Kultúrintézet támogatásával és közreműködésével, valamint Őexc. Giorgio Napolitano, az Olasz Köztársaság elnöke és Őexc. Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke fővédnökségével, Sandro Bondi úrnak, az Olasz Köztársaság kulturális javakért és tevékenységekért felelős miniszterének védnökségével valósul meg.

A kiállítás kurátorai: Gabriella Belli művészettörténész, a Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto igazgatója és Gergely Mariann művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa.

Szóljon hozzá!