ZETApress

hírportál

Egy óra a Nemzetiben

Megnyitott a Hónap kincse: Kalandos történetek – egy óra és tulajdonosai című kamaratárlat ma délelőtt a Magyar Nemzeti Múzeum földszinti Széchényi-termében.

A Magyar Nemzeti Múzeum hónapról hónapra mutatja be számos kiemelkedő kincsét. A novemberi hónap műtárgya Széchenyi Zsigmondné Hertelendy Margit egykori hatszögű, díszített számlapú órája.

L. Simon László, a múzeum főigazgatója első felszólalóként leszögezte, hogy a Hónap kincse sorozatnak két célja van: az egyik, hogy a múzeum felhívja a figyelmet arra, hogy a magyar kultúra támogatásának polgári erénynek kell lennie, a másik pedig, hogy fontos az a gyarapodás, amelynek köszönhetően a nemzet kincsei a Nemzeti Múzeumba kerüljenek. Kiemelte, hogy a mai nap nem csupán egy kiállításmegnyitó, hanem egyúttal köszönetnyilvánítás is, hiszen Bárány László, az agrárium kiemelkedő szereplője, az óra adományozója már második alkalommal segítette adománnyal a Magyar Nemzeti Múzeumot. Ezúttal a szóban forgó óra megvásárlásával, amely négymillió forintba került. – Szeretettel köszönöm meg még egyszer ezt a nagyszerű adományt, és arra buzdítom a jelen lévő újságírókat, hogy vigyék hírét ennek a jó példának, és nemcsak azért, mert méltán érdemli meg az a dicséretet és köszönetet, aki önzetlenül adományozott a nemzet legrégebbi és legnagyobb múzeumának, hanem mert példát is mutat – mondta a főigazgató.

Sal Endre, a Mandiner főmunkatársa beszédében kitért arra, hogy szerinte az adakozás már korábban is automatizmus volt, hiszen a régmúltban való kutakodása során azt vette észre, hogyha valaki talált egy római kori tárgyat a földjében, akkor azt behozta a múzeumba, de arra is talált példát, hogy egy Ázsia-kutató egy Ázsiában talált ereklyét ajánlott fel a Nemzeti Múzeumnak. Sal Endre reflektálva L. Simon László szavaira elmondta, hogy azt a gondolatot, hogy az adakozás polgári erény legyen, vissza kell hozni.

Radnóti Klára kurátor ezután egy rövid részletét mondta el az óra történetének, amelyből az is kiderül, hogy a Széchenyi-család időmérőjét Győri György 1956-os emigráns gyűjtötte be egy székesfehérvári óraüzletben, aki a ’70-es években tért haza Ausztráliából Magyarországra. A kurátor a műszert úgy jellemezte, hogy egy nagyon érdekes darab, a XVII. század elejének a formáját mutatja, de a rajta lévő mesterjelzés ennek ellentmond, így sok kérdést vet fel még a kincstárgy.

Bárány László adományozó Radnóti Klára szavai után megosztotta a publikummal, hogy ő azt az elvet követi, amelyet a régi mondás tart: Ahol jól élsz, ott a hazád! Családja már több generáció óta jól él Magyarországon, és úgy érzi, az ország által biztosított sok lehetőséget részben, kellő alázattal és szerénységgel illik viszonozni, így az óra adományozásának gesztusa tulajdonképpen erről szól.

Pataki András, a KIM művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára csatlakozott L. Simon László gondolatához, miszerint a mecenatúra kiemelten fontos a mai világban. – Valószínűnek tartom, hogy a külföldi multik által kizárólagosan uralt világból nehezen lenne elképzelhető hasonló tevékenység. Alapérdekünk, hogy az arra lehetőséget látó és lehetőséggel bíró barátaink ezt a fajta erkölcsi cselekedetet, értékrendet természetesnek vegyék! – tette hozzá. Az óráról, mint tárgyról elmondta még, hogy az emberiség számára egy nélkülözhetetlen időmérő, ami az egész életünkben jelen van és hatással van rá. Mondandóját az Advent kapcsán Reményik Sándor: Akarom című versével zárta.

L. Simon László a hála jeléül a megnyitó végén azt az ezüstérmet adta át ünnepélyesen Bárány Lászlónak, melyet korábban Kralovánszky Alán tiszteletére a Magyar Nemzeti Múzeum és a Fejér Megyei Éremgyűjtők Egyesülete közösen bocsátott ki. A kamarakiállítás a Széchényi-teremben a múzeum nyitvatartási idejében egy hónapon át látogatható.

Szóljon hozzá!