Holnaptól Ars Sacra
Az Ars Sacra Fesztivál holnaptól 9 napon át országszerte csaknem 80 településen 11 műfajban mintegy 400 programmal, köztük zenei, irodalmi és képzőművészeti eseményekkel várja a közönséget. A rendezvény alkalmával 132 templom nyitja meg kapuit – tudtuk meg a kamarakiállítással induló délutáni zártkörű megnyitón. Fotóink Lantai József felvételei.
L. Simon László, a megnyitónak otthont adó Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója felhívta a figyelmet az intézmény pálos rend történetét feldolgozó kiállítására, amely Budapest után nemrég Marosvásárhelyen nyílt meg, következő állomása pedig Székelyudvarhely lesz. A Nemzeti Múzeum fontos célja ugyanis, hogy ne csak a fővárosi közönségnek és az idelátogatóknak, hanem a határon túli magyaroknak is értékes tartalmakat nyújtson! – emelte ki hozzátéve: a XVI. Ars Sacra Fesztiválra az MNM kamaratárlattal is készült, számos vidéki múzeum szakrális műkincseit is bemutatva.
Novák Katalin az Ars Sacra világi fővédnökeként elmondta, hogy nekünk, magyaroknak a kereszténység predestináció, egyszerre a múltunk, a jelenünk és a jövőnk. A fesztivál közönsége a művészettől többet vár az egyén szórakoztatásánál, a műalkotásban az időszerű mellett keresi azt is, ami örök. – Magyarország alkotmányos önazonosságának és keresztény kultúrájának védelme az állam minden szervének kötelessége – idézett az Alaptörvényből hozzátéve: mindez figyelmeztet arra, hogy nem csupán tisztelni kell a múltat. Cselekvő módon védelmezni is kell olyan értékeket, mint a házasság, a gyermekvállalás, a család vagy a nemzeti közösség – jegyezte meg.
Emlékeztetett, hogy az Alaptörvény hitet tesz amellett, hogy a házasság egy férfi és egy nő életre szóló szeretetközössége, melynek forrása maga isten. Ebből a felfogásból következik, hogy annak a családnak van jövője, melynek tagjai ajándékként tekintenek egymásra és a gyermekre – hangsúlyozta. A szakralitásban az emelkedettséget nem kizárólag a művészi élmény, hanem az istenivel való találkozás gerjeszti. Ez a fesztivál lehetőséget ad arra, hogy a résztvevők bizonyosságot nyerjenek róla: szentté, szakrálissá bármi csak Isten által válhat! – tette hozzá.
A fesztivál szervezői, művészei és látogatói jól tudják, hogy nekünk, magyaroknak a kereszténység predestináció, egyszerre a múltunk, a jelenünk és a jövőnk – fogalmazott hozzáfűzve: tudatos értékválasztásunkon múlik, hogy képesek vagyunk-e a keresztény kultúrát hitelesen és vonzóan képviselni, erre volt példa tavaly a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus és erre példa az Ars Sacra Fesztivál is. Ebben a háború és gazdasági nehézségek által terhelt időszakban a fesztivál minden művésze és látogatója megtalálhatja az alkotásokban azt a felismerést, hogy a valódi segítség a teremtő és megtartó Istentől várható – közölte az elnök asszony.
Erdő Péter bíboros, prímás, Esztergom-budapesti érsek elmondta: számos kutató úgy véli, hogy a művészet – a modern nyugati felfogással ellentétben – az ősi kultúrákban nem különült el a mesterségektől és a szakralitástól, így a szakrális művészet fogalom is szóismétlésnek számított volna. Az Ars Sacra Fesztivál alkalmat ad arra, hogy résztvevői reflektáljanak nyugati kultúránk önazonosságára – jegyezte meg hozzátéve: a magyarság évszázadok óta részét alkotja a kollektív nyugatnak, de mindig is érezte az ősi kultúrájából örökölt egység vonzását.
Michael Wallace Banach apostoli nuncius szerint a fesztivál végső soron az összetartozásról szól. A következő napokban a vallásos művészet arra hívja a résztvevőket, hogy megtapasztalják azokat az értékeket, amelyek minden időben és minden kultúra számára lényegesek – közölte.
A beszédek között és a rendezvény zárásakor Lackfi János költő és a Jazzation a capella kvintett fellépésén tapsolhattunk. Közben az elnök asszony és kísérete a szomszédos helyiségben a főigazgató vezetésével nézte végig a kamarakiállítást. Mire kimehettünk a Díszteremből, ők már rég távoztak. Fő a biztonság! A múlt pénteki Néprajzi múzeumi sajtótájékoztatóról idekattintva olvashatunk.