ZETApress

hírportál

Modellek Újbudán

Országos Modell ? Makett Show és baleset megelőzési kampány lesz több mint négyezer négyzetméteren az Új Buda Centerben május 7-9-én, a Budafoki út és a Hengermalom út sarkán ? tudatta Angyal László Aviator.

Szállj be Te is! ? szólítja meg, hívja az újszerű és egyedülálló rendezvénynek helyet adó Új Buda Center és a LÁNG Vasútmodellező Gyermek és Ifjúsági Szakkőr a gyerekeket, családokat, a járműmodellek és makettek rajongóit. A bevásárlóközpont második emeletén Modell ? Makett Show, a parkolóban különböző színes programok várják a látogatókat egész hétvégén.

Biztonságos közlekedés, szórakozás!

Mindhárom nap a nyitva tartás alatt a parkolóban közel 30 m-es hajtánypálya, 5 colos kerti vasút, a kisebbek kedvence, a Roary versenyautó gokart pályája, fotófala és színező asztalai várják kiállításra érkezőket. Az idén induló Roary, a gyerekek biztonságos közlekedésért- kampány során a gyerekek játékos formában tanulhatják meg a biztonságos közlekedés alapjait, egymás épségére-, egészségére való figyelmet, valamint a veszélyek felismerését és elkerülését.

A BRFK támogatásával indult kampányt pénteken ujjnyom vételezéssel egészítjük ki, illetve ügyességi kerékpár pályát alakítunk ki pénteken és szombaton. Vasárnap a területet a Magyar Vöröskereszt veszi át egész napos elsősegély bemutatókkal. Az érdeklődőknek alkalmuk lesz sebimitációs bemutatón keresztül megismerkedni néhány alapvető elsősegélynyújtó fogással (pl.: vérzéscsillapítással, fektetési módokkal, stb.), valamint lélegeztető fantomon gyakorolhatják az újraélesztés folyamatát. Pénteken az egészségre és segítségnyújtásra a véradó busszal hívjuk fel a figyelmet.

A rendezvény ideje alatt az egészség pavilonban koleszterin, vérnyomás és vércukorszint mérésére van lehetőség. Mindezen túl, old timer IK180-as busszal, rendőrautóval, rendőrmotorokkal ismerkedhetnek a látogatók. Egy tűzoltóautó is folyamatosan a helyszínen fog tartózkodni az érdeklődők kíváncsiságának kielégítésére. A jelentőségteljes baleset- megelőzési és egészség megóvási kampányt a színpadon fiatal zenészekből álló együttes, a Szandband teszi élvezetesebbé. Szombaton 13-tól a 40 fős Keil Ernő Fúvószenekar nyújt felejthetetlen élményt.

Több ezer négyzetméteren óriási terepasztalok!

Az ország minden területéről érkező modellezők 120 m-nél is hosszabb analóg modulterepasztalt, több, különböző méretarányban megépített hagyományos terepasztalt, és az egyre népszerűbb digitális modulterepasztalt mutatnak be. A PAYMOBIL és egy LEGO város működő játékvonatokkal a kisebb gyermekek érdeklődésére szolgál. Negyven vitrinben makettek, magyar repüléstörténeti modellek várják a kiállítás látogatóit. Az érdeklődőket társasjátékok, makett készítés, és még sok meglepetés várja. Lehetőség nyílik makettek, modellek vásárlására is.

Légi-parádé az Új Buda Center második emeletén!

800 négyzetméteren RC (RadioControl) járművek bemutatója. A nagyobbaknak az RC tankok páncéloscsatái, a helikopter és kisebb testű repülő modellek bemutatói lehetnek érdekesebbek. Nem marad el a triál verseny és a folyamatos RC autós bemutató sem. A felnőttjegy 1500 forintba, a gyerekjegy 700 forintba kerül.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Modellek az üzletházban | ZETApress

Szóljon hozzá!