ZETApress

hírportál

KREAtív alkotások

Idén negyedik alkalommal kerül megrendezésre a Portfolio Points május 21-ig látható kiállítás-sorozata, melynek fő célja, hogy teret és bemutatkozási lehetőséget biztosítson a fiatal, tehetséges festőknek, grafikusoknak és fotósoknak. Az egyik helyszín a KREA Kortárs Művészeti Iskola, az V. kerületi Október 6. utca 18. félemeletén.

A rendezvény érdekessége, hogy a galériák mellett rendhagyó helyszíneket is (kávézókat, ruházati boltokat és mozikat) használ kiállítási felületként, ahol számos művész mutatja be alkotásait különböző programok (előadások, koncertek, partik, vetítések) keretein belül. Az első két rendezvény 20 helyszínen, 2008. februárban és októberben került megrendezésre két nagyszabású kiállítás társrendezvényeként.

Először Trendhecc néven tűnt fel a lakástrend & design kiállításon, majd októberben Portfolio elnevezéssel vált ismertté a design hét keretein belül. 2009-ben már 30 helyszínen, Portfolio Points néven önálló sorozatként szerepelt a budapesti programok között. 2010. április közepétől több mint 40 kiállító 40 helyszínen mutatja be alkotásait, amik május elejéig tekinthetők meg. A helyszínek 3 nap alatt nyitják meg tárlataikat, a kiállítás témájához illeszkedő programok kíséretében.

Féléves vizsgamunkák kiállítása

A KREA Kortárs Művészeti Iskola aktuális rendezvénye a Portfolio Points kiállítás-sorozathoz kapcsolódik ? tudtuk meg Kárpáti Zsuzsannától. A Kreás hallgatók az első féléves vizsgamunkáikat állítják ki az iskola folyosóján és a tantermekben; ruha-objekteket, anyagterveket, grafikákat, fotókat. A tárlaton ? amely április 16-án, pénteken este fél 7-kor nyílik ? stylist, divattervező, fotó, lakberendező, enteriőrtervező és tervezőgrafika szakos hallgatók munkáiból válogattattak.

A stylist-nek tanuló első éves diákok feladata volt három különböző témában ? őselem, természeti kép és népviselet ? kreatív styling tervezése, majd ezekről profi fotók prezentálása és a fotózás megszervezése. A divattervezők tanáruk, Godena-Juhász Attila irányítása alatt megmutathatták kreativitásukat az alternatív anyaghasználat, illetve a stílusok ütköztetése terén, valamint láthatóak lesznek a Gyulai Natália divattervező kreatív workshopján a hallgatók által gyűréssel, csomózással, hajtogatással, fűzéssel készült úgynevezett anyagmanipulációk. Az európai divattervezők ruhakölteményeiből a Petőfi Irodalmi Múzeumban március végén megnyitott kiállításon hazánkat többek között Gyulai Natália képviselte, az ő ruhája látható az egyik fotón.

Az enteriőr és a lakberendező szakos hallgatók vizsgamunkája egy környezetvédelmi szempontokat figyelembe vevő balatonfelvidéki parasztház, saját élettér és egy üzlet vagy iroda belsőépítészeti stílustervezése volt, utóbbinál elsősorban a kiválasztott cég imidzsének, arculati elemeinek a térben történő megjelenésére fókuszálva. A látványtervek mellett megtekinthetők még az órai feladatok során újrahasznosított anyagokból (üvegből, fából, műanyagból, textilből) készült világító testek. A kiállításon láthatóak lesznek továbbá a grafikus tanulók betűkompozíciói, csomagolás, kiadvány- és figuratervei, és a szeptemberben indult fotó szakosok első szárnypróbálgatásai a kamera mögött.

A KREA Kortárs Művészeti Iskola 1995-től nyújt magas szakmai színvonalú, államilag elismert közép- és felsőszintű művészeti képzést. A magániskolát azért alapították, hogy a hazai művészeti életben hiánypótló, szakmailag színvonalas, szellemiségében kortárs, újító, és designközpontú képzést nyújtsanak a fiatal magyar művésznemzedéknek. Képzési filozófiájuk középpontjában a kortárs szellemiségű művészképzés és a professzionális szakemberképzés áll. Hallgatóik, alkotói munkájuk által legitimálják a kortárs képző- és alkalmazott művészet kulcsfontosságú szerepét a mai világban.

Az iskolán belül működő KREA Kortárs Művészeti Műhely rendszeresen rendez kiállításokat, szakmai beszélgetéseket, előadásokat, szimpóziumokat a műhelyen belül és kívül és évente egyszer nyilvános jótékonysági árverést valamely közhasznú alapítvány számára. A holnap esti megnyitóhoz kapcsolódó programon a méltán népszerű és intellektuális szórakoztató Szalai András építész, teoretikus esztétikai barangolásra invitálja a közönséget. Program a NEOCIKI ? Kis Magyar és Neo Remix, Szalai András építész ? művészettörténész előadása.

Szóljon hozzá!