ZETApress

hírportál

2021. természetfotói

Immár 29. alkalommal írta ki a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége Magyarország és Közép-Európa talán legrangosabb természetfotós pályázatát. A Lenergy – Az Év Természetfotósa 2021 pályázat a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan ezúttal is izgalmas versengést hozott. A pályázatra 173 szerzőtől 3462 érvényes kép érkezett – tudtuk meg a sajtótájékoztatón.

Az értékes, komoly szakmai elismerést jelentő díjakért az utolsó fordulóban 116 mű versengett. A díjakat tegnap este ünnepélyes díjátadó keretében adták át a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol megnyílt a pályázat legjobb képeiből rendezett kiállítás, és bemutatták a döntőbe jutott fotókból összeállított, Az év természetfotói – Magyarország 2021 című kötetet is, amely az idén is két nyelven, magyarul és angolul jelent meg az Alexandra Kiadó gondozásában.

A naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége, 30 esztendővel ezelőtti megalakulása után első feladatai egyikeként olyan fotópályázat megrendezését tűzte ki célul, amely alkalmas arra, hogy a magyar természetfotósok évről évre összemérhessék képességeiket, és a nagyközönség előtt is bemutathassák legszebb alkotásaikat. Ebben a szellemben írta ki a szövetség, immár 29. alkalommal Az Év Természetfotósa pályázatot, melynek névadó támogatója az idén is a Lenergy Magyarország Kft.

Dr. Kalotás Zsolt, a zsűri elnöke elmondta: A járványos időszakban a Természet bizonyult a legbiztonságosabb fotós terepnek, így a természetfotózás lehetőségei lényegében nem csorbultak. Pályázatunkon jóval nagyobb arányban jelentek meg a hazai tájakon, hazai környezetben készített fotók, és ez egyáltalán nem járt színvonalcsökkenéssel! Megkockáztatom, hogy mindez inkább pozitív irányú változást hozott, hiszen szélesebb palettán mutatkozhattak be hazánk kínálta természeti szépségek.

Fáth Péter, a naturArt elnöke szerint nagyon magas volt a színvonal! A III. fordulóba bejutott 400 kép mindegyike megérdemelte volna, hogy falra kerüljön! Idén soha nem tapasztalt hosszúságú nagy viták után – végül a Zsűri kiválasztotta a bemutatásra kerülő képeket. Ez a magas színvonal eredményezte, hogy idén a korábbinál több, összesen 116 pályamű kerül falra, illetve az albumba (a werk képeket nem is számolva). 52 olyan szerző volt a pályázaton, akik kimagasló képet tudtak készíteni és képeik bemutatásra kerülnek. Ez jól mutatja, hogy egyáltalán falra kerülni nagyon nehéz ezen a pályázaton!

2021-ban Az év természetfotósa kitüntető címet Daróczi Csaba nyerte, akinek nem kevesebb, mint 15 képe szerepel a legjobbak között. Az év természetfotója 2021-ben címet Daróczi Csaba: Egy korty című képe nyerte el, egy újszerű, víz alatt elhelyezett kamerával készült képpel. Az év ifjú természetfotósa címet Kiss Márton Róbert nyerte, jó néhány nagyszerű képpel.

Nagyon szépen fejlődik a magyar természetfotózás, és senkinek sincs bérelt helye az élvonalban, és nagyon-nagyon kell ismerni a természetet, és a fotózás minden csínját-bínját ahhoz, hogy valaki kategóriát tudjon nyerni Az év természetfotósa pályázaton! Ezúton mondok köszönetet az összes magyar természetfotós nevében azoknak a cégeknek, akik idén (is) támogatták a pályázatot: a névadó támogatónak: a Lenergy Magyarország Kft-nek, fő támogatónknak: a CEWE Magyarország Kft-nek, az arany fokozatú támogatóknak: az MVM DÉMÁSZ-nak, és a Canon Hungária Kft-nek, az ezüst fokozatú támogatóknak: a 220Volt Magyarország Kft-nek és Uniqball Kft-nek és minden más cégnek, magánszemélynek, hogy segítette, segíti a pályázat, a kiállítás, a díjátadó, és az album létrejöttét! – mondta el az elnök a megnyitón.

Gaál Péter, a Lenergy Magyarország ügyvezetője elmondta: A Lenergy Magyarország Kft. kiemelt fontosságú társadalmi szerepvállalása, hogy minden lehetséges platformon tegyen a magyar természetfotózásért és természetvédelemért. A társaság a hazai természetvédelem jószolgálati nagyköveteként arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy milyen csodákat rejtenek a magyar tájak, milyen lenyűgöző élővilágnak adnak otthont, és hogy mindezért felelősséggel tartozunk. A Lenergy a Varázslatos Magyarország természetfotó-pályázat és természetvédelmi program fő támogatója, valamint névadó-támogatója a naturArt – Magyar Természetfotósok Szövetsége által meghirdetett Az Év Természetfotósa pályázatnak is.

Antal József István, a MVM DÉMÁSZ Áramhálózati Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: Az MVM DÉMÁSZ évek óta támogatója a naturArt-nak. Idén Az év természetfotói 2021 könyv kiadását vállaltuk. Hogy miért tesszük mindezt? Felelős villamosenergia-ipari társaságként az a célunk, hogy ügyfeleink biztonságos és magas minőségű energiaszolgáltatását a madarak számára is biztonságos hálózaton keresztül lássuk el. Innovatív fejlesztéseinknél a madárvonulási útvonalakat és a védett madarak költőhelyeit tartjuk szem előtt.

A pályázat utolsó fordulójába jutott 116 fotográfia látható azon a kiállításon, amely 2022. január 31-én hétfőig tekinthető meg a Magyar Természettudományi múzeumi kiállításon. Az idei képek szenzációs minőségű nyomtatásai, idén is a 12 színes Canon ImagePROGRAF PRO4000 fotó és fine-art nyomtatóval készültek. A Canon Magyarország 17 éve fő támogatója a kiállításnak, melyet nagyon köszönünk! Ennek a támogatásnak köszönhetjük, hogy ez a kiállítás mindig világszínvonalú minőségben készül. A kiállított képeken QR kódok vannak. Ennek használatával nemcsak a fotósokról és a képkészítés körülményeiről tudhatunk meg többet, hanem a social média térben ezeket a fotókat küldözgethetjük ismerőseinknek, véleményt mondhatunk róluk, megoszthatjuk őket a világhálón.

Szóljon hozzá!