ZETApress

hírportál

Körforgás mától

Megnyílt a Romani Design kiállítás a Ráth-villában. Élettel teli, vibráló színű kiállítótérben csodás ruhaköltemények: este nyílt és mától látogatható a Körforgásban: Romani Design időszaki kiállítása a Városligeti fasor 12-ban. Az új tárlatot csütörtökön 15 órától mutatták be a sajtómunkásoknak, amikor Horváth Judit kurátori tárlatvezetését is meghallgathattuk.

Az Iparművészeti Múzeum évek óta zajló kiállítás-sorozatának újabb állomásaként Magyarország első roma divatstúdiójának alapítói, Varga Erika és Varga Helena terveztek a múzeum műtárgyai által inspirált öltözékeket, amelyek a kiállítás koncepciójának hagyományai szerint a múzeum gyűjteménybe kerülnek majd be.

A vendégeket dr. Horváth Judit, a kiállítás kurátora, a múzeum Kortárs Design Főosztályának vezetője köszöntötte. Ezt követően a kiállítás egészéből áradó erős energiát és a testvérpár által megalkotott ruhák kiemelkedően kreatív megoldásait emelte ki beszédében Cselovszki Zoltán, az Iparművészeti Múzeum főigazgatója. Meglátása szerint a múzeum hagyományos funkcióin túl műtárgyait inspirációként fel tudja kínálni az alkotók, művészek számára. Véleménye szerint erről szól a Körforgásban című kiállítás-sorozat, ahol az alkotási folyamat és az együttgondolkodás mindkét fél számára rendkívüli hozzáadott értékkel bír.

A kiállítást Bús Balázs, a Nemzeti Kulturális Alap alelnöke nyitotta meg, aki hangsúlyozta, hogy a Varga testvérek által kitalált öltözékek túlmutatnak a drapéria iparművészeti megjelenésén és kézzelfogható új kulturális tartalmat hoznak létre. Az általuk készített ruhadarabok a roma történetiség, a folklór és vallásosság jegyeit egyaránt hordozzák: élénk színeikkel és temperamentumos közvetlenségükkel a roma kultúra szempontjából ön-azonos, designjukban pedig kifejezetten trendi alkotások jöhettek létre.

Szóljon hozzá!