ZETApress

hírportál

Báli ürítéstechnika Óbudán

Kloáka, kanális, klozet a Múzeumok Éjszakáján a Kiscelliben! Kis dolgok és nagy változások alcímmel nyílik Budapest csatornázásnak kultúrtörténetét feldolgozó kiállítás a múzeum Sziklapincéjében. Fotóink Fáryné Szalatnay Judit felvételei.

A főváros újkori történetével foglalkozó Kiscelli Múzeum kurátorai gyakran választanak merész témát időszaki kiállításaiknak. Szenteltek tárlatot a Moszkva térnek, a társasjátékozásnak és a Fekete Lyuk nevű legendás klubnak is, de most szó szerint a mélybe ereszkednek és feltárják, mi rejlik az aknafedő és a vécéülőke alatt: Budapest csatornáit, illemhelyeit és azok történetét járják végig.

Molnár Álmos és Perényi Roland kurátorok kiállításán megtudhattuk, hogy az életkörülményeket mindenkor meghatározó higiénia a szennyvízzel is összefügg. A pöcegödörtől a fénylő szaniterig terjedő történet piszkos részleteit ismerhettünk meg használati tárgyak és az egész városra kiterjedő hálózat emlékein keresztül.

Mi a kapcsolat egy nagyváros halálozási statisztikája és egy vécécsésze között? Mi köze van Széchenyi Istvánnak az angol-vécéhez? Hogy oldották meg a reformkori Pest-budai hölgyek a kis-dolgukat? Hogyan alakult ki a fürdőszoba mint különálló funkcionális helyiség? – Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ legújabb időszaki kiállításukkal.

Jóléti társadalmunk öntudatlanul élvezi a hétköznapok eszközeinek előnyeit; magától értetődő számunkra a csapból folyó víz és a vízöblítéses vécé. Pedig ezek széles körű használata nem olyan nagy múltú ahhoz képest, hogy mekkora előrelépést jelentettek a higiénia történetében. A mindennapok tisztaságát, kényelmét meghatározó eszközöket a használók számára többnyire láthatatlan hálózat egészíti ki és teszi működőképessé: földalatti csövek világa alkot hatalmas rendszert, amely tisztaságot biztosít a víz lakásokba vezetésével és a szennyvíz elvezetésével. Kiállításunk ezeknek a mindennapi higiéniai eszközöknek a történetét járja körül úgy, hogy feltárul mögöttük az a hatalmas föld alatti hálózat, amely a XX. század elejére már a modern metropoliszokhoz közelítette Budapestet is.

Az újkor egyik legfőbb jellegzetessége, az urbanizáció, a városok lakosságszámának növekedése világszerte problémák sorát szülte. A kis területen összezsúfolódó lakosság a gyorsan iparosodó nagyvárosokban, például Londonban is komoly közegészségügyi kihívás elé állította a hatóságokat. A megelőző korokból örökölt csatornarendszerek elavultsága, vagy éppen a csatornázás teljes hiánya az emberi életeket közvetlenül veszélyeztető állapotokat eredményezett, hiszen a tömegek szennyvíz-kibocsátása – és ezzel együtt a járványveszély – nőttön-nőtt. Pest-Buda is rendelkezett a barokk korban létesült csatornákkal, de a pesti oldalon akadálytalanul meginduló városterjeszkedés megnyitotta az általános csatornázás szükségességének igényét is. A reformkor urbanizációja – a Lipótváros kiépülése, a külvárosok növekedése – számos új területen tette szükségessé a csatornahálózat kiterjesztését, és a nagy árvizek rámutattak a város sérülékenységére: a dunai csatorna-kitorkollásokon át beáramló árvíz oda is elért, ahová a felszínen nem jutott volna el.

Történetünk egyik fontos sarokpontja, hogy új kórokozók jelentek meg a középkor rémének tekinthető, de hazánkban még a XVIII. században is pusztító pestis után. A kolera 1831-es megjelenése évtizedenként visszatérő súlyos járványokat okozott. Emellett számos más kórság – a tífusz, tüdőbaj, vérhas – is pusztított. Pest-Budán, majd Budapesten a városfejlődés közhigiéniai felismerései, majd törekvései nagyrészt e járványok szomorú tapasztalatainak hatására alakultak.

Az 1890-es években már megszilárdult a közvéleményben annak az angol találmánynak a szükségessége, amely napjaink háztartásaiban már elengedhetetlen. E találmány két betűje mögött már egy főgyűjtőket, házi csatornákat és egyenletes vízszolgáltatást feltételező hálózat rejlik.

Kiállításunk tehát a higiénia felszín felett zajló átalakulása mellett a felszín alatt zajló változásokra, a városi csatornahálózat történetére egyaránt koncentrál, ugyanakkor olyan kultúrtörténeti érdekességeket is felvillant, mint például az ember biológiai működése során keletkezett salakanyagokhoz való viszonyulás irodalmi, filmes vagy éppen képzőművészeti lecsapódásai.

A kiállításban látható archív fényképek, dokumentumok és a csatornázás- és higiéniatörténethez kapcsolódó tárgyak (pl. mosdó- és ágytálak, bidék, fertőtlenítő eszközök és csatornadarabok) jelentős része a múzeum gyűjteményéből származik, közülük többet kimondottan erre a kiállításra gyűjtött vagy vásárolt a múzeum, de több budapesti köz- és magángyűjteménytől (Budapest Főváros Levéltára, Épületgépészeti Múzeum, Semmelweis Orvostörténeti Múzeum) és magánszemélytől is kölcsönöztünk tárgyakat.

Hogyan távolítható el az emberi ürülék? – Ez a kérdés foglalkoztatta a XIX. század második felében a nagyvárosok mérnökeit, orvosait, ugyanis pusztított a kolera, tífusz; a halál a mellékhelyiségekben lapult. Az 1900-as évek elején már a nagy polgárság és a magára valamit adó vendéglátóipari egységek is alkalmazták a water closetet. A WC a technikai tökéletesedés útján eljutott arra a fejlődési szintre, amikor az otthonok presztízstárgya lett, az ipari dizájn a mellékhelyiségekbe is elért: olyan apró szerelvények is formatervezéssel készültek, mint az árnyékszék-vonókészülékek. Arra is fény derül, hogyan vált egy Zellerin Mátyás nevű bádogos mesterből lakásokat, intézményeket korszerűsítő elismert épületgépész, akinek szakértelme fürdőszobák, illemhelyek eszközeire is kiterjedt. A piszkos téma gyönyörű tárgyakat rejt, a díszes fajanszok, csapok mellett olyan érdekességeket is megtudhatunk, hogyan könnytettek magukon hatalmas szoknyájukban a bálokon résztvevő hölgyek. Az életnagyságú falikép és a melléje tett testhezálló Bordalou a bejárat közelében vonzza magára a férfiszemeket.

A nehéz témát több tematikus tárlatvezetés segíti feldolgozni. A Múzeumok Éjszakáján korabeli újságcikkek, képek, riportok és fotók alapján láthatjuk, hogyan hatott például a divatra az illemhelyek fejlődése és miként szolgált a modern nagyváros számkivetettjei számára lakó- és búvóhelyként a XIX. század második felében kiépülő csatornahálózat.

A csatorna mellett a Kiscelli három másik időszaki tárlattal és négy állandó kiállítással várja a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján, melyeket szintén különleges tárlatvezetéseken ismerhetünk meg. Két témát kapcsol össze a Kiscelli nyomdaworkshopja, ahol a nyomdatörténet kultikus, a Landerer nyomdából származó Columbia gépén a csatornafedők mintáját nyomtathatják a vállalkozó szellemű látogatók.

Kloáka, kanális, klozet – kis dolgok és nagy változások: Budapest csatornázásának kultúrtörténete. Időszaki kiállítás a Kiscelli Múzeumban az óbudai Kiscelli utca 108-ban június 26-án szombattól szeptember 26-án vasárnapig.

Szóljon hozzá!