ZETApress

hírportál

Hatalmi játszmák a Ludwigban

Power Games / Hatalmi játszmák címmel dán művészek és művészcsoportok munkáit bemutató kiállítás nyílt pénteken a Ludwig Múzeum ? Kortárs Művészeti Múzeumban a Budapesti Tavaszi Fesztivál első hivatalos eseményeként, ahol Lantai József fényképezett.

A dán díszvendégség keretében megvalósuló tárlat különböző nézőpontokból igyekszik megközelíteni a művészet és a társadalmi-politikai erők kapcsolatának kérdéseit, illetve közösségre gyakorolt hatását. Simon Kati kurátor kiemelte, olyan műveket akart a magyar közönségnek bemutatni, amelyek a felelős magatartásra ösztönöznek, mivel a dán gondolkodást áthatja ez a fajta a szemlélet.

A május 30-ig látogatható kiállítás nyitó műve Michael Elmgreen és Ingar Dragset: Amikor egy ország szerelembe esik önmagával (2008) című fotográfiája, amely Dánia nemzeti szimbólumát, a kis hableányt ábrázolja egy tükör előtt. A sellő figyelmét nem a tenger, hanem saját tükörképe köti le. A mű rámutat az önvizsgálat és a múlttal való szembesülés szükségességére is.

Ann Lislegaard: Becsapódó kapu dördülése című hang- és fényinstallációja Ibsen: Nórájának utolsó jelenetére utal. Harminchárom amatőr aktmodell fotója és a velük készült interjú olvasható Jens Haaning 33 lány a 9. oldalról című plakátsorozatán, melyet az alkotó ?a dánokról és a női testhez fűződő kapcsolatukról készült etnográfiai dokumentumnak? tekint.

A városon belüli magán- és közterek között húzódó határokat vizsgálja a Bosch Ú Fjord művészcsoport: Free Zone Budapest című kiállítási projektje. A padlón sematikus Budapest- térkép látható, rajta 50 ?közlekedési táblával?. A látogatók szavazata alapján ezeket a táblákat Budapest V. és VIII. kerületi közterületein helyezik majd el, a fehér vonallal jelölt zónán belül megengedett lesz a többi között az alvás, a játék és az imádkozás.

Dánia történetének és közéletének 1997-2008. közötti éveiből emel ki nyolc, a legkülönbözőbb társadalmi és politikai kérdést érintő eseményt Jens Haaning: Dán közelmúlt című képeslap-sorozata. Az utolsó képen ábrázolt 2007-es koppenhágai zavargások inspirálták a Superflex művészcsoportot a Lángoló autó (2008) című film elkészítésére. A közönség ezen kívül megtekintheti a csoport négyrészes mozgóképét is, amely a pszichoterápia szemszögéből reflektál a válságra és a gazdasági összeomlás rémképére. Katya Sander arra a kérdésre keres választ filmjében, hogy mi a kapitalizmus?

Tue Ureenfort: Kaviár Bár (2007) című installációjában gipsz halfej és neon felirat szerepel, a mű a veszélyeztetett tokfélék fennmaradásának és a kaviárkereskedelem szabályozásának összefüggéseit vizsgálja. Tanja Nellemann Poulsen: Új installációja a Magyarországon is terjedő jobboldali radikalizmus és nacionalizmus jelenségét helyezi középpontba.

A kiállítás péntek délutáni megnyitóján jelen volt a dán koronahercegi pár, Frigyes és Mary is, akik este részt vettek a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos megnyitó ünnepségén, a Dán Királyi Balett előadásán a Magyar Állami Operaházban. A kiállítás kurátora: Simon Kati. A tárlat a Ludwig Múzeum ? Kortárs Művészeti Múzeumban május 30-ig látogatható.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Királyi fenségek Ferencvárosban | ZETApress

Szóljon hozzá!