Csak képek az Erlin Klubban
Kéri László Csak képek című kiállítása nyílt meg tegnap este a ferencvárosi Erlin Klub Galériában. A Ráday utcai pincében 11 hasonló jellegű festményt láthatunk május 11-ig. Ez nem a véletlen műve, mondta P. Szabó Ernő művészettörténész megnyitó beszédében, mert egy igazi művész, ha nem megrendelésre dolgozik, mindig ugyanazt a képet festi meg.
Az alkotások több évtizedet ölelnek fel, de mindegyikükön ugyanazok a harsány színek vannak. Alkotójuk még a kész műveken is szívesen változtatna, még a megnyitó előtti napon is javított volna rajtuk. Nem ez az első kiállítása a IX. kerületben, mert két évvel ezelőtt Hérosz és Kiméra harcát örökítette meg vásznain.
Az ókori összecsapásban az igazság győzött, de ez pyruszi győzelem volt. Az elbizakodott Héroszt megbüntették az istenek. Amikor az Olymposzt akarta meghódítani, letaszították onnan. Lova, Pegazus, jókora lyukat rúgott a hegyoldalba. A múzsák ebből keltek életre, tudtuk meg a művészettörténész méltató szavaiból. A mostani képeken nem a harc, hanem inkább a szeretet és szerelem van a középpontban.