ZETApress

hírportál

Kezek az Átriumban

Dr. Péter Máyer: Óda a kézről című kiállítása nyílt meg tegnap 18 órakor az Aranytíz Kultúrház földszinti Átrium Galériában. A képek október 12-én hétfőig tekinthetők meg hétköznap 09-től 19 óráig, hétvégén a programoktól függően.

– Én – mint Ady Endre, aki verset is írt a kezekről – azt gondolom, hogy mindannyian a kezek csodálói vagyunk. Ez a fényképkiállítás is egy vers, egy vizuális vers a kezekről, egy óda a kezekről mindazért, amit a kezek jelentenek nekünk – szerszámaink, fegyvereink, védelmezőink, barátaink, szószólóink, érzelmeink hangszerei.

Mindig határtalan érdeklődéssel és csodálattal nézem és figyelem a kezeket. Célom, hogy gondolataimat, érzelmeimet ezeken a fotókon keresztül mutassam meg, és remélem, hogy ez a képsorozat intellektuálisan és érzelmileg is ki tudja fejezni azt, amit Ady Endre versében olyan gyönyörűen leírt – mondta el az alkotó.

Szóljon hozzá!