ZETApress

hírportál

Somogyból Belvárosba

Varázslatos Somogyország címmel a Somogyiak Baráti Körének kiállítása nyílt meg 15 órakor az Aranytíz Kulturház I. emeleti Tánc Galériában. Köszöntőt mondott Németh Julianna, az SBK elnöke. Az egyesület 1981-ben a Budapesten élő, Somogy megyéből a fővárosba került emberek kezdeményezésére jött létre. Jelenleg 195 tagja van.

20 alkotó képeit láthattuk a falakon. Saját verseit mondta el: Monok Zsuzsanna festőművész és Létay Gyula sakkmester, mindnyájunkat többször megénekeltetett: Buváry Lívia színész, énekművész. Az október 30-án péntekig látható kiállítást Tálosné Violányi Mimi festőművész nyitotta meg.

A Baráti Kör sokféle formában őrzi, erősíti a gyermekkor színhelyéhez, a varázslatos Somogyországhoz fűződő érzelmi szálakat, szervezi a szülőfölddel való kapcsolattartást. Együttműködik olyan szervezetekkel, amelyek a Somogy megyéből elkerültek kisebb csoportjait összefogja, ezzel is segítve a somogyi hagyományok ápolását, segítve a megye gazdag történelmi múltjának feltárását, természeti és épített környezeti értékeinek, műemlékeinek megismertetését.

A somogyiság egy állapot, az innét elszármazottakban nagyon erős a szeretet a szülőföld iránt, a szál, ami vele összeköt, nem szakad el soha. A sors bárhová vethet, a Somogyhoz, a gyökerekhez való hűség megmarad, a gondolataikban mindig jelen van a hazai föld, a dombok, mezők, az erdők, a rétek, patakok, a somogyi emberek.

Szóljon hozzá!