ZETApress

hírportál

Volánbuszok az Aeroparkban

Több ezer ember vett részt tegnap az Aeropark, a Volánbusz és a Közlekedési Múzeum által szervezett eseményen a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melletti repülőmúzeumban. A 14 légijárműből és számos földi kiszolgáló eszközből álló állandó kiállítás mellett csaknem 50 ikonikus Ikarus autóbuszt csodálhattak meg az érdeklődők.

A Volánbusznak és számos magángyűjtőnek köszönhetően az ország minden tájáról érkeztek buszok, a legendás Ikarus 55-ös és 66-os mellett például azt az idén 50 éves Ikarus 250-est is meg lehetett csodálni, amely most járt első alkalommal Budapesten. A kiállítás további ékköve a Légi-közlekedési Kulturális Központ (LKK) gyűjteményébe tartozó, egyedülálló MALÉV-féle Ikarus-flotta, de nagy számban képviseltették magukat a BKV veterán buszai is, egyebek mellett a 180-as, a 415-ös és a 620-as típusokkal. A Közlekedési Múzeum Ikarus 311-es autóbusza is kiállításra került, valamint további magángyűjtők is számos legendás Ikarus autóbusszal sorakoztak fel.

A rendezvényen a statikus buszok kiállításán kívül a repülőtér körüli kisforgalmú országutakon a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság által biztosított buszos felvonulás is indult, a látogatók és a járműfotósok örömére, valamint korhű ruhában öltözött személyzettel több repülést hajtott végre a MALÉV egykori Li-2 repülőgépe is. Fotóink a Közlekedési Múzeum, Légi-közlekedési Kulturális Központ (Baranyai György) felvételei.

A Közlekedési Múzeum munkatársai múzeumpedagógiai foglalkozást is tartottak a helyszínen, a látogatók közül pedig rengetegen juttatták el javaslataikat a Közlekedési Múzeum által kihelyezett ötletládába, az Északi Járműjavító helyén építendő új múzeumépülettel kapcsolatosan, amelynek jelenleg nagy erőkkel zajlik a tervezése a világhírű New York-i Diller Scofidio + Renfro építésziroda által.

Az esemény ma is folytatódik – tudatta Gáspár András kulturális menedzser, kommunikációs munkatárs. A szervezők 09 és 18 óra között várják a látogatókat, a buszos felvonulás 16 órakor kezdődik. A programon kiállított járműveket a Magyar Turisztikai Ügynökség útmutatásai alapján takarítják és folyamatosan fertőtlenítik. Az esemény szabadtéren zajlik, a zárt terekben, azaz például a járművek belsejében azonban csak meghatározott létszámú látogató tartózkodhat egyszerre, és maszk viselése számukra is kötelező.

Szóljon hozzá!