ZETApress

hírportál

Állatok Vajdahunyad várban

Állatok címmel nyílt tegnap este profilba vágó, átfogó időszakos kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban. Először Medzihradszky Zsófia, a Múzeum főigazgató-helyettese köszöntötte a megjelenteket és röviden beszámolt arról, hogy a képzőművészeti kiállítások rendezése lassan már hagyománnyá válik a múzeum elegáns belső terében.

A cél, hogy a szakmai tevékenységen túl gyönyörködtetni, elgondolkodtatni és szórakoztatni is tudjon az intézmény. Majd a főigazgató-helyettes köszönetet mondott a két kurátornak: dr. Bellák Gábornak és dr. Matits Ferencnek, valamint minden közreműködő intézménynek és munkatársnak a színvonalas kiállításért, amit a NKA is támogatott – tudtuk meg a felvételeket is készítő Katona Luciától.

Fekete Sándor György, az Állatorvostudományi Egyetem professzora nyitotta meg a kiállítást, aki ezzel a megdöbbentő Dosztojevszkij-idézettel kezdte beszédét: Szeressétek az állatokat: az Isten megadta nekik a gondolkodás csíráját és a zavartalan örömet. Ne rontsátok, ne vegyétek hát el az örömüket, ne kínozzátok őket, és ne szálljatok szembe az isteni gondolattal! Ember, ne emeld magad az állatok fölé: azok ártatlanok, te pedig csak rothasztod a földet a nagyságoddal, amióta megjelentél rajta, és rothadásod nyomát hagyod magad után…

Az idézet után a kiállítást kísérő nívós katalógusból Bellák Gábor gondolatait is felhasználva áttekintette az állatábrázolások történetét a kezdetektől egészen napjainkig. Elgondolkodtató volt, ahogy röviden elemezte a kiállítás néhány festményét állatorvosi szemszögből (pl. az állatok gyenge kondíciójából ítélve tavasszal készülhetett Johannes Marius ten Kate festménye és milyen fajta lovak szerepelnek Szepesi Kuszka Jenő alkotásán).

Az előadó példákkal is illusztrálta az ember és állat egymásrautaltságát jóban-rosszban és a nemzeti érzés megjelenítésének szép példájaként emelte ki Wágner Sándor: Debreceni ménes című 1876-os művét. Végezetül azzal ajánlotta figyelmünkbe az augusztus 2-án vasárnapig látható kiállítást, hogy az a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria kölcsönadott képeivel kibővítve az állatábrázolás témájában lehetőséget ad az európai festészet közel százéves fejlődésének áttekintésére. A rendezvény Vojnits Kincső fiatal népdalénekes rövid műsorával zárult.

Szóljon hozzá!