ZETApress

hírportál

Szakácsok a Hungexpon

Egy hét múlva: február 4-én keddtől 6-án csütörtökig rendezik a Hungexpo A- és G-pavilonban a Sirha Nemzetközi Élelmiszeripari és HoRaCe szakkiállítást, amelyre a III. kapun lehet bejutni – jelentette be Ganzer Gábor vezérigazgató a délelőtti sajtótájékoztatón, melyet a Sirha Budapest és a Magyar Bocuse d’Or Akadémia közösen szervezett.

A 2014-ben indult, kétévente megrendezett szakkiállítás immár 4. alkalommal várja az érdeklődőket, amelyen több mint 300 kiállító mutatkozik be. A Sirha Budapest 2020-as rendezvényre Olaszországból, Németországból, Belgiumból, Romániából, Szlovákiából, Csehországból, Franciaországból, valamint Indiából is érkeznek kiállítók.

Ganzer Gábor kiemelte, az idén is a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban rendezett Sirha Budapest ad otthont olyan rangos eseményeknek, mint például a Bocuse d’Or magyar döntője, a Közétkeztetési Szakácsverseny, valamint a Jeunes Chefs Rotisseurs fiatal szakácsok versenyének magyarországi döntője, utóbbi érdekessége, hogy ez most először lesz majd a februári szakkiállításon.

A szakkiállítás lehetőséget ad az élelmiszeripar, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar, csomagolóipar és gasztronómia területén a legfrissebb iparági trendek megismerésére. A rendezvényen a legutóbbi 2018-as eseményhez hasonlóan, idén is több mint 21 ezer látogatóra számítanak.

Tihanyi Klára, a Sirha Budapest kiállításigazgatója elmondta, hogy a kiállítások, versenyek megtekintése mellett az érdeklődők szakmai konferenciákon is részt vehetnek. Utóbbiak közül példaként említette a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos szövetség által szervezett Csomagolóipar az élelmiszeripar szolgálatában című rendezvényt.

Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia és a Sirha Budapest elnöke elmondta, a Bocuse d’Or magyarországi döntőjét a szakkiállítás 2. napján rendezik. A magyar döntő győztese képviseli majd Magyarországot a világ legjelentősebb szakács versenyének májusi európai döntőjében Tallinnban. A Bocuse d’Or versenyek két témája közül a hús idén a fürj és a kacsamáj lesz, a másik téma a hal, amely a budapesti versenyen a pisztráng lesz. Az egyes témákhoz választott élelmiszerek Tallinnban még változhatnak – tette hozzá Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke.

Zoltai Anna, a közétkeztetési szakácsverseny főszervezője arról számolt be, hogy az idei verseny kiírásban a nyári ételekre fókuszáltak, így előtérbe került például a lecsó és a méz is. A Közétkeztetési Szakács versenynek – amelyet 2011-ben indítottak el – az a célja, hogy a közétkeztetés szereplőinek szakmai irányt mutasson, hogy valamiféle gasztronómiai forradalom a közétkeztetésben is beinduljon – mondta a szakember.

A közétkeztetés ma Magyarországon másfél-kétmillió embert érint, és durván 3500 helyszínt jelent, mindezek miatt a közétkeztetési szakács versenyben azt is be akarják mutatni, hogy ezen a területen is vannak nagyon magasan képzett szakácsok és szakemberek. A versenyt a Közétkeztetők Élelmezésvezetők Országos Szövetsége, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal és a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség közösen szervezték – tette hozzá a főszervező.

Kovács Lázár, a Jeunes Chefs Rotisseurs verseny igazgatója elmondta, ebben a versenyben a fiatal séfek kapnak lehetőséget, 27 éves kor a részvételi korhatár. A résztvevőknek 3 óra alatt egy meglepetés kosárból kell egy három fogásos ételsort – előétel, főétel, desszert – készíteniük. A Sirha Budapesten rendezett versenyen 6 döntős méri össze tudását, a győztes pedig képviselheti Magyarországot a nemzetközi döntőn Párizsban.

Szóljon hozzá!