ZETApress

hírportál

Nőként a segítő szakmában

Kiállítás nyílt délután Egerben: második vidéki állomására érkezett a Jószolgálat-díj 2018/19-es díjazottjait bemutató vándorkiállítása. Az Eszterházy téren elhelyezett szabadtéri tárlat a segítők áldozatos munkáját és a rászorulók mindennapjait mutatja be rendhagyó módon.

A sajtó-nyilvános megnyitón többek között Siposné Kohári Szilvia és Elekné Román Katalin korábbi díjazottak munkájáról is szó esett – tudtuk meg Kerekes Máriától.

Gáspár Judit, a Jószolgálat-díj szóvivője nyitotta meg az egri Polgármesteri Hivatalban tartott sajtótájékoztatót, ahol beszédében elmondta: a díjat Báró Twickel György hozta létre édesanyja, Twickel-Zichy Mária Terézia grófnő erkölcsi hagyatékának ápolására. A grófnő elsősorban azért élt és dolgozott, hogy minél több rászorulónak adjon segítő kezet, az elismeréssel fia elsősorban az ő emléke előtt tiszteleg.

A szóvivő szerint a segítésnyújtás hagyományosan női szerep, hiszen könnyen párhuzamba vonható az anyasággal, az anyai gondoskodással. A nők természetüknél fogva könnyen kapcsolatba tudnak kerülni másokkal, és hamar megtalálják ismeretlenekkel is a közös nyelvet. Azonban a női mivolt sokszor akadályt is jelenthet, ráadásul bizonyos helyzetekben komoly konfliktusokat is szülhet, ezért még inkább tisztelni kell a női segítőket és munkájukat – mutatott rá Gáspár Judit.

Siposné Kohári Szilvia, a 2018/19-es év Jószolgálat-díjasa az egri Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője, az egri Kábítószerügyi Egyeztető Fórum volt elnöke. Rendkívüli érzékenységgel foglalkozik a szenvedélybetegséggel küzdőkkel és hozzátartozóikkal – egyéni terápiás alkalmak és csoportos foglalkozások alkalmával. Intézményvezető munkájának eredményeként innovatív és modellértékű prevenciós programok, csoportfoglalkozások indultak, amely fiataloknak igyekszik segítséget, információt és szerhasználattól való védelmet nyújtani. Nagy gondot fordít arra is, hogy a szervezet segítő munkatársait egymást támogató közösséggé szervezze, a hatékony segítő munkában támogassa őket.

Elekné Román Katalin, a 2018/19-es év Jószolgálat-díjasa hosszú időn keresztül a Kerecsendi Római Katolikus Egyházközség világi elnöke, a Magyar Katolikus Rádió volt munkatársa. Tősgyökeres kerecsendi, aki 2000 óta elsődlegesen a hátrányos helyzetű fiatalok számára szervez táborokat, közösségi eseményeket. 2018 óta a csapat, melyben dolgozik, önálló egyesületként működik. Önkéntes társaival olyan élményt próbál nyújtani a szegénysorban tengődő, nagyobb részt roma családoknak, ami segíti az összetartozásukat, a beilleszkedésüket. Életének természetes része a segítségnyújtás, a nevelés, a közösségépítés és a reményadás. A 2018-19-es év fontos feladata volt számára a kerecsendi Apró Lábak Biztos Kezdet Gyerekház szervezése, alapjainak lerakása.

Gáspár Judit szóvivő elmondta: a Jószolgálat-díj elsődleges célja, hogy elismerje és társadalomérzékenyítő kampányával segítse a hivatásszerű és önkéntes szociális munka területén dolgozókat. Éppen ezért a díjazottak a Twickel-Zichy Mária Terézia Alapítvány felajánlásából pénzjutalomban részesülnek: az életműdíjjal egymillió forintos, a szervezeti kategóriák két-kétmillió forintos, míg az egyéni kategóriák díjaival és a külhoni vándor-díjjal fejenként fél-félmillió forintos elismerés jár. Emellett a Jószolgálat-díjasok egy egész éven át tartó médiakampány során kerülnek bemutatásra, ahogy a 2018/19-es évad díjazottjai is. Ebben az évadban a három fő kategórián kívül (hivatásszerűen végzett szociális munka, önkéntesen végzett szociális munka, életműdíj) határon túlról is lehetett jelölni segítőket – idén Kárpátaljáról várták a nevezéseket.

A Jószolgálat-díjasokat bemutató szabadtéri kiállítás Egerben mától 2020. január 6-án Vízkeresztig ingyenesen megtekinthető. A következő állomás Szombathely lesz, ahol a különleges tárlat január 7-én keddtől lesz látható. A Jószolgálat-díj 2018/2019-es évadának díjazottjai idekattintva láthatók.

Szóljon hozzá!