ZETApress

hírportál

Liszt Szent Erzsébet nyomában

Liszt Ferenc emlékeiből nyílt kiállítás Terézvárosban, a Liszt Ferenc Emlékmúzeumban. A július 31-ig látható tárlatot Eckhardt Mária múzeumigazgató, a kiállítás rendezője mutatta be. Külön megköszönte a hetven éves Horváth Péter segítségét, aki mintegy negyven születésnapi vendége pénzajándékát utalta át a kiállítás támogatására.

A weimari Evelyn Liepsch nyitóelőadásában Szent Erzsébetet és Liszt Ferencet egyaránt méltatta. Idén nyolcszáz éve, hogy az Árpád-házi királylány Sárospatakon megszületett. Rövid életében megismerhette a szerelmet is a thüringiai Lajos őrgróf hitveseként. Férje korai halála után Assisi Szent Ferenc követőjeként segítette a szegényeket. Rövid életét 24 éves korában fejezte be, s IX. Gergely pápa már négy évvel később szentté avatta.

Liszt Ferenc is karitatív munkát végzett. Elég csak az 1838-as nagy pesti árvíz utáni bécsi koncertsorozatra gondolni. A tíz előadás bevételét a város újjáépítésére adományozta. Szent Erzsébet legendájának megkomponálása és 1857-es bemutatása után lett udvari muzsikus Weimarban. Ebből adott elő részleteket Lantos István zongoraművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professzora. Tanártársai, a csütörtök óta Kossuth-díjas Párkai István és Perényi Miklós professzorok is csodálták játékát.

A kiállítási tárgyak egy része a német Goethe und Schiller Archívumból, a többi hazai múzeumokból, köztük a Magyar Nemzeti Galériából származik. A Pesti Ferencesek Rendházának Könyvtára is kölcsönzött egy muzeális értéket a kiállításra. A hányattatott-sorsú szerzeteseknek sokat kellett kiállniuk a háború éveiben. Szerencsére ezt az értékes könyvet Gergely Ferenc kántor az orgonaszekrénybe rejtette el a külföldi katonák elől. A Régi Zeneakadémia Kamaratermében erről is hallhattunk a tegnap délelőtti megnyitón.

Szóljon hozzá!