ZETApress

hírportál

Endre álma

Rozsda Endre: Mindenkinek van saját álma című kiállítása nyílt meg tegnap 19 órakor a Várfok Galériában. A tárlat 2020. február 8-án szombatig tart nyitva, keddtől szombatig 11 és 18 óra között látogatható a Várfok utca 11-ben. A nagyszabású egyéni tárlata zárja az idei és egyben felvezeti a Galéria 30. születésnapját ünneplő jövő évi évadot.

A magyar származású, életének jelentős részét Párizsban élő és ott alkotó Rozsda Endre (1913, Mohács/H ? 1999, Párizs/F) megkerülhetetlen szereplője a XX. századi művészet történetének: a háború utáni progresszív magyar művészeti csoportosulás, az Európai Iskola egyik alapító tagja, aki Párizsban bekerül André Breton és a szürrealisták zárt köreibe és több fontos, a szürrealizmus szellemiségét és történetét vizsgáló csoportos kiállításon vesz részt, pl. Kölnben, Münchenben vagy Párizsban. 1964-ben Copley-díjban részesül olyan jelentős zsűritagok által, mint Hans Arp, Max Ernst, Man Ray, Marcel Duchamp.

1976-tól haláláig a legendás Bateau-Lavoire-ban él és dolgozik. 1987-ben kitüntetik a francia Ordre des Arts et des Lettres tiszti fokozatával, majd 1998-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjével. Alkotásai számos vezető múzeum, így például a párizsi Centre Pompidou és a Musée d’Art Moderne de la Ville de Paris; a jeruzsálemi The Israel Museum és a római Galleria Nazionale d?Arte Moderna, valamint a budapesti Magyar Nemzeti Galéria és a Ludwig Múzeum kollekciói mellett elsőrangú magángyűjtemények anyagát gazdagítják.

A Várfok Galériában megrendezett kiállítás apropóját Rozsda Endre halálának 20. évfordulója adja és a párizsi Rozsda Endre Baráti Kör szeptemberi többnapos programsorozatához kapcsolódva méltó módon kíván megemlékezni a művészről szülőhazájában, Magyarországon is.

A kiállítás megidézi Rozsda kaleidoszkópszerű, teret és időt magába olvasztó, ornamentális szövetstruktúraként megjelenő, sűrű motívumokkal átszőtt festészetét, valamint az absztrakt formákat figuratív részletekkel (arcok, önarcképek) ötvöző festményei is fontos szerepet kapnak. Mindemellett egy újonnan előkerült sorozat, a Tükröződések (Reflets) is kiállításra kerül, a 80-as években készült kisméretű alkotásokat most láthatja először a hazai közönség.

A kiállított festményanyag egy grafikai válogatással egészül ki. A nagyrészt tussal és akvarellel készített alkotások elsősorban Rozsda sajátos szürrealista világát idézik meg: furcsa lények, álomszerű figurák és éteri nőalakok népesítik be a papírlapokat. Rozsda miután 1956-ban végleg letelepszik Párizsban, nem csatlakozik egyetlen művészi csoporthoz sem, de gondolkodásmódját tekintve a szürrealisták állnak legközelebb hozzá: az álmokat, asszociációkat felszabadító alkotói módszere erősen kapcsolódik az irányzat módszertanához. A papírmunkák által ez a világ tárul fel a kiállítás látogatói előtt.

Rozsda Endre és a Várfok Galéria termékeny kapcsolata 1999 óta tart, mostani alkalommal a közönség immár Rozsda 11. egyéni kiállítását tekintheti meg. Legutóbbi tárlata 2017-ben került megrendezésre a Várfok Galériában, a párizsi Orangerie du Sénat nagyszabású retrospektív kiállítását követően.

Szóljon hozzá!