ZETApress

hírportál

L.E.A.P. a KÉK-ben

TeamworkKihirdették a 33,3 m2 kurátori pályázat nyerteseit. A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) fiatal építészeknek, kurátoroknak szóló pályázatának nyertese a L.E.A.P. Collective nevű fiatal építészettörténészekből és kurátorokból álló nemzetközi csapat pályázata. Kiállításuk november végétől látható a KÉK-ben.

A KÉK a nyár folyamán pályázatot hirdetett fiatal építészek, kurátorok számára a KÉK-ben megvalósuló kiállítási projektek rendezésére. A 33,3 m2 program fiatal szakemberek számára teszi lehetővé egy kiállítás szervezését, aminek keretében a résztvevők az építészeti kurátori munka és projektmenedzsment területén szerezhetnek tapasztalatot.

A programra 10 országból több mint 15 pályázat érkezett, melyeket nemzetközi szakemberekből álló zsűri bírált el. A pályázatot a L.E.A.P. Collective nevű kurátori csapat nyerte, melynek tagjai Berlinben (Eva-Maria Offermann), New Yorkban és Cambridge-ben (Phillip Denny), Bécsben (Lisi Zeininger), illetve Varsóban és Manchesterben (Adam Przywara) élő és dolgozó fiatal építészettörténészek, kurátorok.

A KÉK galériájában november végén nyíló The Art of Joining: Teamwork című kiállításuk Konrad Wachsmann német építész munkássága nyomán az építészeti tervezésben való együttműködésről, csapatmunkáról szól majd. Wachsmannt nem pusztán az ipari előregyártási forradalmárként tartják számon, hanem számos egyedülálló tervezési és pedagógiai módszer kidolgozójaként. A kurátorok a kiállításhoz kapcsolódóan nemzetközi workshop sorozatot is szerveznek, a tervezésben való együttműködés aktuális kérdéseiről, melynek résztvevőit nyílt felhívás során választják ki. Támogatók: Újbuda Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap, Goethe Intézet.

A L.E.A.P. Collective

A L.E.A.P. Collective tagjai 2018-ban a dessaui Bauhaus Alapítvány által szervezett kurzuson ismerkedtek meg. Első közös kiállításukat Konrad Wachsmann munkásságáról The Art of Joining: Designing the Universal Connector címmel hallgatókkal és oktatókkal együttműködésben hozták létre. A kiállítás pedagógiai, technológiai és politikai összefüggéseiben vizsgálta Wachsmann kísérleti építészetét. A kurátori csapat tagjai számos területen aktívak; a L.E.A.P. formáció az építészeti tervezés, építészettörténet, design, újságírás, oktatás, kutatás, kurátori munka területén szerzett szakértelmüket szintetizálja. Kritikai kutatásaikban számos egyedi módszertant ötvöznek, melyek lehetőséged adnak kurátori koncepciók új kontextusban való megjelenítésére. A csapat távolságokat és időzónákat áthidalva dolgozik, tagjai Berlinben (Eva-Maria Offermann), New Yorkban és Cambridge-ben (Phillip Denny), Bécsben (Lisi Zeininger), illetve Varsóban és Manchesterben (Adam Przywara) élnek és dolgoznak.

The Art of Joining: Teamwork

A Teamwork című kiállítás és workshop sorozat a L.E.A.P. Collective Konrad Wachsman munkásságáról szóló kutatásra épít. Az 1941-ben Németországból az Egyesült Államokba emigrált Wachsmannt az ipari előregyártás forradalmáraként tartják számon. Wachsmann az építészet technológiai fejlődésének elkötelezett támogatója volt egészen 1980-ban Los Angelesben bekövetkezett haláláig. A II. Világháborút követő években a tudományos és együttműködésen alapuló megközelítés vált tervezési és pedagógiai módszerének alapvető elemévé. Az osztrák nyári iskolák, japán szemináriumok és az Egyesült Államokban tartott előadások közt Wachsmann innovatív módszereket fejlesztett a csapat-alapú tanulás, a tervezésben való együttműködés terén.

A L.E.A.P. Collective a KÉK-ben megvalósítandó kiállítása Wachsman munkásságának bemutatása mellett, az együttműködésről és csapatmunkáról szóló beszélgetések kiindulópontja is lesz. A projekt workshopok és kerekasztal-beszélgetések során alakul és növekszik, amelyekre nyílt felhívás során lehet majd jelentkezni. A program három kortárs jelentőséggel bíró kérdést feszeget: 1. Gyár: Hogyan működünk együtt? 2. Hálózat: Hogyan szervezzük önmagunkat? 3. Iskola: Hogyan tanulunk együtt? A workshopok és beszélgetések célja, hogy a kortárs design gyakorlat és elmélet területen dolgozó kollégákkal közösen járjuk körül ezeket a kérdéseket helyi és nemzetközi kontextusban. A folyamat során a kiállítás így önmagában is az együttműködés gyakorlatává válik a gyártás, a hálózatépítés és a tanulás területein.

A Kortárs Építészeti Központ

A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) egy építészeti kulturális központ, projekttér és közösség. A KÉK egy független szakmai szervezet, amely az építészet oktatását, megismerését és fejlesztését kívánja előremozdítani a lehető legszélesebb szakmai és szakmán kívüli környezetben. Célunk, hogy megteremtsük a városról való közös gondolkodás és vita nyílt fórumát, és a széleskörű nyilvánosság számára is hozzáférhetővé tegyük az építészet, városfejlesztés kortárs kérdéseit.

Szóljon hozzá!