ZETApress

hírportál

Fotók 129 országból

A World Press Photo Budapesten már a második alkalommal fogadja a közönséget a Magyar Nemzeti Múzeumban! A világszerte 100 városban bemutatott válogatás Magyarországon ma 17 órakor nyílik és október 23-án szerdáig tekinthető meg ? tudtuk meg a 15 órai sajtótájékoztatón. KL-fotóink Katona Lucia, LJ-fotóink Lantai József felvételei.

A World Press Photo minden évben a világ egyik legzajosabb fotós eseménye. Ezrek jelentkeznek a mindent eldöntő versenyre, majd összességében százezrek nézik meg a fényképekből készült vándorkiállítást. 2019-ben 4783 fotográfus 129 országból 78.801 fotóval pályázott. A kiállítás 143 képét három héten keresztül válogatta egy 21 tagú, riporterekből és szerkesztőkből álló, nemzetközi zsűri, amely végül 25 ország 43 fotóriporterét díjazta. Az elismert fotográfusok között idén magyar alkotót is találunk: Máté Bence másodszor nyert díjat Természet-kategóriában.

Ez azonban csak egy a nyolc kategória ? általános hírek, környezet, természet, hosszútávú projektek, portré, hír, és sport, és az év képe, valamint új díjként az Év képriportja ? közül, amelyek mindegyike érzékenyen reagál a bolygónkat érintő eseményekre, változásokra. A World Press Photo a Magyar Nemzeti Múzeumban ablakot nyit a világra, az elmúlt év legfontosabb riportképein és dokumentarista filmjein keresztül. Az évente megrendezett kiállítás fontos része a nemzetközi és a magyar kulturális életnek és 42. éve folyamatosan jelen van Budapesten.

A World Press Photo olyan, 1955-ben alapított globális platform, amely’megbízható vizuális újságírás és történetmesélés útján kapcsolja össze a sajtófotó műfaját a közönséggel. Éves pályázatuk a világ legrangosabb fotópályázatává nőtte ki magát, és sikeres világméretű kiállítási programjuk révén évente több millió embernek közvetítik a világ fontos eseményeit. Utazó kiállítása minden évben 45 ország több mint 100 városába jut el, amelyek közül tavaly a budapesti tárlat volt a második leglátogatottabb. A kiállítás olyan történeteket mutat be, amelyek megállítják az embereket, empátiára és gondolkodásra késztetik.

Az amszterdami éves fesztivál ? a díjkiosztó ünnepség keretében – fontos szakmai találkozók és előadások helyszíne. Pályázata díjazza a vizuális újságírás és a digitális történetmesélés legjobbjait. Develop programjaik [Global Talent Program, az African Photojournalism Database és a Joop Swart Masterclass] ösztönzik a világ sokszínű beszámolóit, amelyek különböző perspektívákból mutatnak be történeteket. Az Explore programjukon keresztül ösztönzik a vitát és a további kutatások folytatását a fotóriporter szakma fontos kérdéseiről. A Witness online magazin folyamatosan új tehetségeket karol fel és új gondolkodásmódot ismertet a vizuális újságírásban és történetelbeszélésben.

A World Press Photo Foundation egy kreatív, független, nonprofit szervezet, székhelye Amszterdamban (Hollandia) található. Nagyra értékelik globális partnerük, a Dutch Postcode Lottery és partnerei, a PwC és a WPPF támogatását. A tárlatot tavaly több mint 45 ezer látogató tekintette meg egy hónap alatt a Magyar Nemzeti Múzeumban. A kiállítás sikerének oka a hiteles információk, a színvonalas fotóriporteri és videó-újságírói teljesítmények iránt megfogalmazott általános igény lehet. A látogatók az évről évre megrendezett kiállításon olyan eseményeket ismerhetnek meg, amelyekre máskülönben nem figyelnének fel, vagy egyáltalán, el sem jutna hozzájuk.

Híven a World Press Photo szlogenjéhez Connecting the world to thestories that matter, mindig az elmúlt év legösszetettebb vizuális dokumentumát láthatja a közönség. A fotókon megrendítő történetek pillanatai láthatók, vagy sokszor, éppenséggel felemelő, gyönyörű képriportok. A kiállítás szervezője már 28. éve a Herald Európa, felelős koordinátora Révész Tamás, aki korábban többszörös zsűritagja és díjazottja is volt a pályázatnak.

A gyakran megrázó pályaműveket bemutató tárlatot idén két kísérő kiállítás egészíti ki: a Digital Storytelling verseny díjazottjai mellett a nemzetközi karriert felmutató Borsi Flóra szürreális képeit is megtekinthetik. Borsi Flóra: Imagine kísérő kiállításának szürreális képei univerzális érzelmet, vágyat, kétségbeesést fejeznek ki, metaforái az emberi psziché törékenységét mutatják. Az Adobe Photoshop CC az ő fotóját használja PR tevékénységéhez, a Haselblad az ő manipulációjának videójával reklámozza legújabb fényképezőgépét. Kiállítások sora köthető a nevéhez külföldön, művészetével Magyarországról hódítja meg a világot.

Vértelen vadászat

Szeptember 19-én 17 órakor Máté Bence beszél munkájáról a múzeum Dísztermében. Aki kíváncsi, hogyan lett egy pusztaszeri diákból a világ legsikeresebb természetfotósa, ne mulassza el ezt az előadást! Bence minden földrészt meghódított alkotásaival, és a természetfotósok számára feltette hazánkat a világ térképére. Ő a BBC fotós pályázat összes ranglistájának első helyezettje, a legeredményesebb versenyző, továbbá ő az egyetlen, aki az ifjúsági és a felnőtt mezőnyben is megkapta a természetfotósok Oscarjaként számon tartott díjat: a Wildlife Photographer of the Year-t. A holnapi előadás kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a közönség személyesen megismerkedjen ezzel a tehetséges fiatalemberrel, és elképesztő akciófotóin keresztül rácsodálkozzon hazánk páratlanul gazdag vadvilágára. Előadásai egy modern kivitelezésű, hatalmas, ingyenes, kültéri kiállítássorozatra épülnek, amelyet 2019-ban nyolc hazai városban csodálhat meg a közönség.

Borsi Flóra: Image

Borsi Flóra előadása október 17-én csütörtökön lesz az MNM Dísztermében. Borsi Flórának Magyarországon ez lesz az első jelentős kiállítása. Tavaly végzett a Moholy-Nagy Egyetem fotográfia szakán. Még csak 26 éves, de már önálló életmű áll mögötte. Világszerte elismert, de lehet e próféta a saját hazájában? A Magyar Nemzeti Múzeumban megtekinthető World Press Photo kísérő kiállításaként Imagine címmel látható válogatás alkotásaiból. A kiállítótérben a képeken keresztül rendkívüli tehetség bontakozik ki, aki művészetével Magyarországról hódítja meg a világot. Munkáiban minden manipuláció szabad, ami tökéletes ellentéte a World Press Photo nyers, tényszerű riportképeinek.

Borsi Flóra bravúros technikával manipulál fotókat: a lány, aki bármivé tudja alakítani önmagát ? írják róla. Szürreális képei az identitásra, a kapcsolatokra, az érzésekre és álmokra összpontosítanak, ezeken mindig saját arcát, szemét, testét, rejti el, vagy tárja fel. Kifinomult fotói univerzális érzelmeket, vágyakat, kétségbeesést fejeznek ki. Némely fotójával megmutatja az emberi jó és a gonosz küzdelmét, különös és okos, egyben látványos metaforáival az emberi psziché törékenységét ragadja meg. Tökéletesen vizualizálja a sötét fantáziákat, a lebegő álmokat.

Az Adobe Photoshop CC az ő fotóját használja PR tevékénységéhez, a Haselblad az ő manipulációjának videójával reklámozza legújabb fényképezőgépét. Kiállítások sora köthető a nevéhez külföldön, csak néhány példa: Louvre, Paris, Francé; London, United Kingdom, Saatchi Gallery; Istanbul, Turkey, Contemporary Istanbul Art Fair, ART350 Gallery; Detroit, United States, Museum of Photography; Los Angeles, United States, Adobe 25 under 25; New York, United States, Guy Hepner Gallery; Shanghai, China, V4 Day. Számos díjat nyert már külföldön és több elismerő kritikát kapott a sajtótól, beleértve a The Guardian, és a BBC-t is.

Szóljon hozzá!