ZETApress

hírportál

Fehérek Szürkéi Újbudán

Dréher János: Fehérek Szürkéi című kiállítása nyílt meg tegnap este az újbudai B32 Galéria és Kultúrtér földszintjén. A szeptember 13-án péntekig látható tárlat kurátora: Tölg-Molnár Zoltán Munkácsy-díjas festőművész, támogatói: a Nemzeti Kulturális Alap és Újbuda Önkormányzata. Megnyitotta: Pataki Gábor művészettörténész. Fotóink Vigh Alex felvételei.

Vakolatszerűen rakom egymásra a különböző vastagságú rétegeket. Az egymásra halmozott anyagmassza területrétegeit, geometrikus és asszociatív formáit, motívumait és jeleit még többnyire nedves állapotban rakom fel, alakítom egymás mellé, egymásra, illetve egymáshoz viszonyítva. Képeim az egymásra hordott rétegek által erős színredukción mennek keresztül, míg végül egy visszafogott monokróm állapot jön létre, ahol a szürkék, fehérek, homok-sárgák dominálnak.

Ezekkel a fehér monokróm faktúrákkal az emberi építészetet és annak korszakait próbálom megidézni, visszaadni az idő építő-romboló munkájának metodikáját. Érdekel, hogy a városi fal ? lepusztult és újjáépített ?, hogyan hat az emberre, hogyan válik egységgé töredékei és jelei által, hogyan lesz belőle gondolatiság, eszme, művészetet hordozó forma, önálló mű. Műveim nem narratív jellegűek, nem kívánok történeteket elmesélni, inkább állapotokat rögzítek, tényeket, melyek azonban tele vannak kétségekkel.

A rétegzettséggel próbálom úgy bemutatni a jelenségeket, hogy sejtetem azt is, ami alatta van. A töredék falak, kövületek és ezek rétegei, maga a szerkezet. Ez az anyagszerű rétegzettség kapcsolja össze a reliefszerű, háromdimenziós térszövevényt az időszövevénnyel, a folytonosságot az emlékezettel. Mindegyik állapot bejelenti a következőt és tartalmazza a megelőzőt ? mondta el Dréher János Munkácsy-díjas festőművész a megnyitón.

Szóljon hozzá!