Múzeumba éjszaka!
#UtazásÉlményMúzeum az idei Múzeumok Éjszakáján. Mintegy négyszáz intézmény csaknem kétezer programmal regisztrált eddig a június 22-én szombaton megrendezendő 17. Múzeumok Éjszakájára, melynek kiemelt témája idén az utazás és a digitalizáció jegyében az #UtazásÉlményMúzeum szlogen.
A rendezvény 2019-es fővárosa Szombathely, ahol nyolc helyszínen várják majd a látogatókat a Múzeumok Éjszakáján ? jelentette be Fekete Péter, az EMMI kultúráért felelős államtitkára az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján a Bajza utcai Postamúzeumban. A további résztvevők a megszólalás sorrendjében: Liu Shaolin Sándor olimpiai, világ- és Európa-bajnok rövid-pályás gyorskorcsolyázó, az esemény idei szóvivője; Németh Anna, az MTÜ marketing és értékesítési vezérigazgató-helyettese; Siklósi Beatrix, az m5 csatornaigazgatója, Hegmanné Nemes Sára, a Magyar Posta Zrt. elnöke. Moderátoruk Kassai Hajnal, az EMMI Múzeumi Főosztályának vezetője volt. Fotóink Rákossy Péter felvételei.
Az ország legnagyobb kulturális eseményére másfél hét múlva kerül sor. Az idei a 17. alkalom, hogy Szent Iván éjéhez legközelebb eső szombaton, azaz az év legrövidebb éjszakáján szélesre tárják kapuikat a múzeumok, és koncertekkel, tárlatvezetésekkel, interaktív eseményekkel, családi programokkal és egyéb érdekességekkel várják az érdeklődőket. A Múzeumok Éjszakája az a program, amelyen a legtöbb kulturális intézmény vesz részt egyszerre: mintegy 400 közgyűjtemény csaknem 2000 programot kínál országszerte. Látogatószámot tekintve is ez az ország legnépszerűbb kulturális programja: mintegy 400 ezer belépést regisztráltak tavaly összesítve a résztvevő intézmények. Az előzetes becslés szerint ez a szám idén is legalább ilyen magas lesz.
A programokról részletes információ weboldalukon található, ahol helyszín, időpont és programtípus szerint is kereshetőek az események, valamint mobil alkalmazás is rendelkezésre áll, amely EVENT@HAND MUZEJ címen tölthető le ingyenesen a támogatott szoftverboltok kínálatából. A fővárosi programokról az ingyenesen hozzáférhető Múzeumok Éjszakája programfüzetből tájékozódhatnak az érdeklődők.
Az idei kiemelt helyszín az ország egyik legrégebben alapított városa, Szombathely lesz. A helyi közgyűjtemények közül a Savaria Múzeum, a Szombathelyi Képtár, az lseum Savariense és a Smidt Múzeum ad helyet a kiemelt helyszín programjainak ezen az estén, de csatlakozik hozzájuk ugyancsak színes programkínálattal a levéltár, a bíróság és a vasút is. Most először a város nagy múltú szimfonikus zenekara is fogadja a látogatókat az egykori zsinagógából kialakított épületében. Ezen a napon két kiállítás is kitárja kapuit a látogatók előtt. A Savaria Múzeumban ezen a napon nyílik meg a Változó kultúrák a változó tájban című állandó kiállítás újabb állomása, amely Vas megye és Savaria népvándorlás- és középkori történetébe enged bepillantást. A Smidt Múzeumban 19 órakor nyílik meg az Egy szelet Szombathely című kiállítás, amely a kiegyezést követő évtizedek szombathelyi kávéházaiba és cukrászdáiba kalauzolja a látogatókat.
Immár harmadik alkalommal van szóvivője, vagyis arca a Múzeumok Éjszakájának, idén Liu Shaolin Sándor népszerűsíti a rendezvénysorozatot. Idén tavasszal a Szépművészeti Múzeum, a 100 éves Hopp Ferenc Múzeum, a székesfehérvári Szent István Király Múzeum és a Markó utcai Mentőmúzeum tárlatvezetésén, interaktív programján vett részt, hogy június 22-én éjszaka már számos saját élménnyel gazdagabban számolhasson be kulturális kalandjairól, és ajánlhassa azokat a nagyközönségnek. Sándor látogatásairól izgalmas kisfilmek is készültek, melyeket a Facebook-oldalon követhetünk.
[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=zoqpb5a5RL8[/youtube]
A fővárosban egységes karszalaggal látogathatók a Múzeumok Éjszakája rendezvényei és kiállításai. A felnőtt karszalag 1900 forint, a gyermek karszalag (6-18 éves korig) 800 forint, mely nemcsak a csatlakozott intézményekbe való belépésre és a programokon való részvételre jogosít, de ingyenesen használhatók vele a BKK múzeumi buszjáratai és az elektromos kisautó körjáratok is. Idén két új karszalagot is bevezettek a szervezők. Az egyik az early bírd jegy volt, melynek ára 1700 forintba kerül és csak a kiemelt BKK jegypénztárakban volt kapható egészen május 25-ig. A másik pedig a támogatói / VIP jegy, melynek összege tízezer forint. Ennek a karszalagnak két előnye is van, egyrészt a látogató soron kívül bemehet a budapesti múzeumokba, így adott esetben elkerüli a több órás sorban állást a nagy népszerűségnek örvendő helyeken. Ami pedig még fontosabb, hogy árából ötezer forinttal azt a múzeumot támogatja, amelyet kiválaszt az online vásárláskor. Fontos megjegyezni, hogy ez a jegytípus csak online vásárolható!
Akárcsak tavaly, most is lehet online módon is karszalagot vásárolni. így kényelemesebben lehet belépőhöz jutni, a karszalag árával pedig támogatni lehet azt a fővárosi intézményt, amelyet a vásárlásnál megjelölünk. A budapestiek számára ismét lehetőség nyílik a környezettudatos közlekedésre: idén is közlekedhetnek elektromos autóval a látogatók, melyet a GreenGo jóvoltából GGMUZEJ kuponkóddal 40% kedvezménnyel bérelhetnek. Ahogy már megszokhattuk, hét vonalon üzemelteti a BKV múzeumi körjáratait, emellett a kisebb intézményekhez a három útvonalon közlekedő elektromos kisautó körjáratokat is érdemes igénybe venni. A MÁV most is 50%-os kedvezményt biztosít a vonatjegyek árából több nagyvárosba a Múzéjre utazóknak.