Akinek jót tett a kényszermunka
Féltettem Szilágyi Ákost tegnap este a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében. Azért aggódtam, hogy nem fog-e a díjátadás sokadik percében az egyik néző hangosan reklamálni a hangos beszéd ellen. Szerencsére a csütörtöki sajtótájékoztatótól eltérően ? melyről ugyancsak beszámoltunk ? mindenki tudta, hogy hol van és miért érkezett.
A közel százfős vendégsereg a Palládium Alapítvány 2006. évi díjazottjait ünnepelte. Nevüket már ismertettem, s most csak Galgóczy Árpád műfordítót emelem ki önkényesen közülük. Az orosz nyelv és irodalom kiváló ismerője 1945-ben 17 éves Szabolcs megyei gimnazistaként partizánakciót szervezett diáktársaival a szovjet hadsereg ellen.
A fiúk elszámítottak magukat, az ellenség erősebbnek bizonyult. Negyven év kényszermunkára ítélték, és elhurcolták őket Szovjetunióba. A negyven évből végül csak hét év lett, hála Sztálin 1953. március 5-i halálának, és Nyikita Hruscsovnak, aki két év alatt megszüntette a munkatáborokat.
Árpád ott ismerkedett meg az orosz alkotásokkal. Megtetszett neki az orosz költészet, s 1960-tól ezeket igyekezett magyarra fordítani. Nem csak verseket, hanem prózát is fordított. S amíg egy szinkrontolmácsnak szó szerint kell visszaadni az idegen nyelvű beszédet, addig neki műfordítóként költővé és prózaíróvá is kellett válnia. Az életmű-díjjal az elmúlt 47 év munkáját ismerték el az alapítvány kurátorai.
Említsük meg a díjazottak közül Hudi József igazgatót és Köblös József főmunkatársat is. Mindketten a Pápai Református Gimnázium Levéltárában dolgoznak. Egy sok száz oldalas kötettel, négy év munkájával érkeztek, mely az intézet XVI.-XIX. századi diákjait mutatja be. A könyvhöz CD-melléklet is tartozik, mellyel az összefüggések könnyebben nyomon követhetők. A díjazott alkotással még nem fejeződött be a munkájuk, hanem az elkövetkező négy évben szeretnék a folytatást is elkészíteni.