Díjátadás a könyvtárban
Nem zavarja, hogy beszélünk? ? kérdezte a hölgy a Transit Art Caféban rendezett sajtótájékoztató sokadik percében az előadót. Szilágyi Ákos előbb azt gondolta, hogy egy meghívott újságíró tette fel kérdését, de az idegen másként folytatta. ? Minket nagyon zavar az Önök hangos beszéde, mert mi ide beszélgetni jöttünk! Nem gondoltuk, hogy egy zajos rendezvény közepébe csöppenünk! ? mondta ellentmondást nem tűrően.
Megdöbbenésünk óriási volt, ő pedig nagy hangon hívta a pincért. Fizetett, és barátnőjével együtt gyorsan távozott. Még szerencse, hogy nem írt be a panaszkönyvbe, amiért nem mi mentünk el tucatnyian, hogy ő nyugodtan maradhasson!
S hogy miről szólt a zártközű rendezvény? A Palládium Alapítvány tette közzé díjazottjainak névsorát. Az öt fő neve rövidesen honlapjukon is olvasható lesz, s mától már a bankszámlájukon van a fejenkénti nettó másfélmillió forint. Az ünnepélyes díjátadásra holnap este hét órakor a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár dísztermében kerül sor.
A könyvtárban az öt kurátor mond laudációt. Garanczi Lászlót Szilágyi Ákos, Kemény Istvánt Parti Nagy Lajos, a Hudi József ? Köblös József párost Kövér György, Gaál Józsefet Szűcs Miklós, Galgóczy Árpádot pedig Spiró György méltatja. Ezek szövege is fenn lesz a honlapjukon, s lehozza a jövő heti Élet és Irodalom is.
A 2001-es induláskor négyen kaptak egy-egymilló forintot, s ez emelkedett később öt főre és másfélmillióra. Ősszel újabb hárommilliót akarnak kiosztani. Fél-félmilliót kapna két-két fő az irodalom, a társadalomtudományok és a képzőművészet világából. Olyan fiatal alkotókra gondolnak, akiknek az indulását segíthetnék ezzel, de akik azért már bizonyítottak is valamit.