ZETApress

hírportál

Morvay Ignác portréja

alsódraskóczi Morvay Ignác címzetes alezredesEgy lelkiismeretes magánszemélytől a Nemzeti Portrétárba került a Széchenyi katonai előmenetelét megakadályozó Morvay Ignácnak, a napóleoni háborúk magyar származású címzetes alezredesének arcképe ? tudatta Molnár Zsolt kommunikációs felelős.

Az 1776-ban Hódmezővásárhelyen született alezredes volt az, aki Széchenyi István háromszori kérésére is nemet mondott, hogy megvásárolhassa tőle ezredének rangelsőségét. Ezzel meggátolta Széchenyi katonai előmenetelét, aki elkeseredésében 1825-ben el is hagyta a hadsereget és politikai pályára lépett ? mondta el Reicher Péter, a Nemzeti Portrétár főtitkára.

A Trencsén megyei eredetű római katolikus nemesi család tagja 1793. január 23-án közlegényként kezdte katonai szolgálatát az akkori Vécsey-, a későbbi 4. számú Huszárezredben. 1794. augusztus 26-án vice-, majd 1794. október 27-én valóságos káplárrá (tizedessé) lépett elő. 1799. április 18-án alhadnagyi, majd 1805. július 16-án főhadnagyi kinevezést nyert. 1809. május 1-jén másod-, 1809. július 1-jén első-kapitánnyá lépett elő. 1829. július 08-án őrnagyi kinevezés mellett az 1. számú Császár-huszárezredbe helyezték. 1833. február 1-jével alezredesi rang adományozása mellett a 40 év folyamatos katonai szolgálatát követően nyugállományba helyezték. 1837. október 08-án a Temes vármegyei Lippán hunyt el.

1794 és 1815 között valamennyi hadjáratban részt vett, melyek során többször kitüntette magát, háromszor pedig súlyosan meg is sebesült. Nagyon jó lovas volt. Jól beszélt németül, magyarul és latinul, továbbá egy keveset franciául és lengyelül is. Nőtlen, a Hadseregkereszt birtokosa. A képen az 1. számú Császár-huszárezred őrnagyaként szerepel, Hadseregkereszttel a mellén ? tájékoztatott minket dr. Réfi Attila történész, a Nemzeti Portrétár tudományos vezetője.

A Nemzeti Portrétár Alapítvány módszeresen kutatja fel, és azonosítja a magyar nemzet történelmében szerepet játszó személyek fennmaradt arcképeit, amelyeket digitális adatbázisában minden érdeklődő számára ingyenesen elérhetővé tesz. A Nemzeti Portrétár kiemelt célja, hogy a történelmi Magyarország területén fellelhető portrék felkutatásával, és azonosításával mind közművelődési, mind oktatási-kutatási célokat is elősegítsen.

Szóljon hozzá!