ZETApress

hírportál

Teszt az Interneten

A közösségi alapon szervezett filmterjesztés első magyarországi tesztje! Új, alternatív csatornák a hazai filmforgalmazásban. Helyzetek és gyakorlatok címmel a Port.hu, a Filmklik és Pedagógiai Intézet együttműködésben a filmek külföldi jogtulajdonosaival felhívást intéz a magyar középiskolákhoz, egyetemekhez, mozikhoz, on- és offline médiához, kreatív ügynökségekhez, reklámcégekhez, közéleti személyiségekhez és egyéb közösségekhez.

Március elseje és május 31-e között 9 közösség 9 toleranciáról szóló film forgalmazását bonyolíthatja, ha erre a jogot megszerzi. A pályázat célja, hogy a magyar fiatalok ne csak megismerkedjenek a világ filmtermésének toleranciáról, rasszizmusról, egymás mellett élésről szóló filmjeinek krémjével, hanem annak terjesztésében is tevékenyen szerepet vállaljanak. Kreatív fiatalokból álló társaságoknak, osztályoknak, közösségeknek lehetőséget nyújtson, hogy részt vegyenek a hazai filmforgalmazásban.

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a mozgókép és az internet olyan területek, amelyekben a fiatalok otthonosan mozognak, és amelyek leginkább képesek az őket érintő társadalmi üzenetek továbbítására. Épp ezért a beadandó pályázatokban kiemelt szerepet kell, hogy kapjanak a különböző online felületek, közösségi oldalak, blogok, videó-megosztók stb. A közösségek és osztályok az e-mailcímükön jelezhetik érdeklődésüket a Helyzetek és gyakorlatok pályázat iránt. A részletes kiírás a weboldalukon olvasható.

Szóljon hozzá!