ZETApress

hírportál

Ég már az első gyertya

Első adventi gyertyagyújtás 2018Adventi gyertyagyújtás és ünnepélyes megnyitó volt délután a Bazilikánál. Hivatalosan is elkezdődött az adventi időszak. 16 órakor az Advent Bazilika rendezvény gyertyagyújtó ceremóniáján Snell György püspök atya, a Szent István-bazilika plébánosa és a Szent Jobb őre meggyújtotta és megáldotta a Bazilika előtti adventi koszorú első gyertyáját.

Az Advent Bazilika rendezvény 8. alkalommal, de idén már Európa 4. legjobb vásáraként nyitott december utolsó hétvégéjén. Az ünnepélyes megnyitó délután hagyományosan az első adventi gyertyagyújtó ceremóniához kapcsolódott. Páratlan látványt nyújtott, amikor Belváros-Lipótváros polgármestere a rendezvény támogatóival felkapcsolta a tér és a középpontban felállított mesés karácsonyfa díszkivilágítását, ünnepi díszletet varázsolva az adventi készülődéshez.

A 16 órai ünnepélyes megnyitón csodálatos karácsonyi énekek csendültek fel Nádasi Veronika, az Operettszínház művésze és az Óbudai Egyetem Vegyes-kara előadásában. A ceremónia záróakkordjaként a Boldogságom története című varázslatos fényjátékot nézhettük meg. Az ünnepséget megelőző sajtóbejáráson nemcsak a különleges falatokból, karácsonyi ízekből kaptunk kóstolót, hanem a kortárs alkotók történeteivel, egyedi portékáival is megismerkedhettünk a varázslatos közösségi tér igazi adventi hangulatában.

Az adventi időszak legfontosabb üzeneteit Snell György püspök atya elevenítette fel: Advent idején minden héten eggyel több gyertyát meggyújtva a növekvő fényt szimbolizáljuk, hiszen ez az év legsötétebb időszaka. Minden gyertya szimbolizál egy fogalmat: hit, remény, öröm és szeretet. Az adventi koszorún a három lila közötti egy rózsaszín gyertya azt jelképezi, hogy a 3. vasárnap az öröm vasárnapja. A gyertya lángja és az épület előtt felállított Betlehem arra emlékeztetik a Szent István téren megfordulókat, hogy az előttünk álló egy hónapban békés hangulatban, egymásra odafigyelve készülődjenek karácsonyra!

Fényfestés a Városháza parkban

Különleges ünnepi programmal színesíti Budapest arculatát a Fővárosi Önkormányzat advent első vasárnapján. Egyedi, kézzel rajzolt animációs fényfestést láthatnak az érdeklődők, mely egészen a római kortól napjainkig repít el minket. A színes és egyben ismeretterjesztő fényfestés a Deák téri Evangélikus templom hátsó homlokzatán igazi varázslatot csempész a karácsonyváró vásári forgatagba. Az ingyenes program a 145 éves Budapest ajándéka a fővárosnak. Budapest történelme madártávlatból ma 17:15-től félóránként 22 óráig az V. kerületi Városháza parkban. Alkotó: LaLuz Visuals, szervező: BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft.

Szóljon hozzá!