Felavatták Kocsis Zoltán emléktábláját
A Zene Világnapján emlékeztek a világhírű zongoraművészre. Október 1-jén, A Zene Világnapján ma avatta fel Kocsis Zoltán (1952-2016) kétszeres Kossuth-díjas, világhírű zongoraművész, karmester, zeneszerző Szent István körúti emléktábláját a XIII. Kerületi Önkormányzat.
A domborműves emléktáblánál ? amely Buda István szobrászművész alkotása ? Kocsis Zoltán tisztelői, barátai, a XIII. kerületi önkormányzatban nevében a polgármester, a Nemzeti Filharmonikusok képviselőjeként Hamar Zsolt karmester, zeneigazgató helyezett el virágot. Kocsis Zoltán születésétől 19 éves koráig élt a Szent István körút 22-es számú házban. Dr. Tóth József polgármester beszédében hangsúlyozta: Kocsis Zoltán a magyar zenetörténelem egyik legnagyobb alakja, aki élete alkonyáig a zenének élt. Kurtág György mondta róla annak idején: Olyan zenék, amelyek mellett vállat vonva mentünk el régebben, a te kezedben gyémánttá váltak ? mondta.
Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere beszéde elején kiemelte: Sokan csak az ingatlanok, azok árai alapján mérik egy-egy kerület jelentőségét. Mi a kulturális, tudományos értékekben, az itt lakók közösségformáló erejében látjuk azt. Már csak az emléktáblák számossága is jelzi, mennyi kitűnő alkotó, művész, tudós élt ? vagy él még ma is ? a kerületben, akik a köz javát is szolgálták, szolgálják. Hálásak vagyunk ezért. Most Kocsis Zoltánnak, a magyar zenetörténelem egyik legnagyobb alakjának mondunk köszönetet az emléktábla felállításával ? tette hozzá a polgármester, s idézte magát Kocsis Zoltánt, aki azt vallotta: Az örök-érvényűségre kell törekedni, nem a véglegességre. Arra, hogy az adott pillanatban a lehető legőszintébben és leghitelesebben átadhassuk a közönség számára azt az élményt, amely a művel való első találkozáskor és a darabbal foglalkozás során folyamatosan ér bennünket ? tette hozzá.
A polgármester kiemelte, hogy Kocsis Zoltán egyszerre volt előadóművész, zongoraművész, karmester, zeneszerző és zenekari főigazgató. Legendásan híres volt precíz zongorajátékáról, a legvirtuózabb megoldásokkal, drámai hangulatteremtéssel képes volt mély nyomokat hagyni a közönségben. Emlékeztetett arra is, hogy Kocsis Zoltán mintegy 140 zenekari hangszerelést, zongorára való átdolgozást készített, mások mellett Bach, Johann Strauss, Ravel, Kodály és Bartók műveiből. Kivételes tehetsége elismeréseképpen 25 és 53 évesen is megkapta a Kossuth-díjat, Liszt-díjban 21 évesen részesült, alkotói munkája ma is útmutatást ad.
Az ünnepségen részt vett Mácsai János zenetörténész is, aki közeli kapcsolatban állt Kocsis Zoltánnal. Egyebek mellett arról is szólt: Kocsis Zoltán élete komoly példa az utókornak: a zseniális képesség ? felelősség is. Az munkával jár, lemondással, odaadással. Rajtunk is múlik a tehetségünk gondozása ? mondta, és személyes emlékeket osztott meg róla. Elmondta, hogy Kocsis Zoltán 19 éves koráig lakott szüleivel a Szent István körúti házban, de nem igazán mesélt interjúkban erről az időszakról. Néha tréfásan megjegyezte, hogy utcagyerek volt. ? Bár valójában nem volt az. Amikor megszületett, 1952. május 30-án, szülei már a körúti lakásban éltek. Méghozzá társbérletben, ahol közös volt a fürdőszoba, a vécé egy másik, idegen családdal, s ahol nekik csupán egyetlen szobájuk volt. Három generáció zsúfolódott össze egy kis térben, ugyanis velük lakott az anyai nagymama is.
Édesapja a háború előtt egyetemre is beiratkozott, de a háború miatt megszakadtak a tanulmányai. Később sem folytatta azokat. Kocsis Ottó úri családból jöhetett, deklasszált elem volt. A mama pedig osztozott ebben a sorsban. A Rákosi-érában nem kaptak más állást, csak gyári munkások lehettek. A papát éjszakai műszakba osztották be, a mama nappal dolgozott. Volt otthon egy rozzant bécsi zongorájuk, a papa kicsit tudott zongorázni, neki tűnt föl, milyen elképesztő adottságai vannak a gyereknek, hogy már három évesen lepötyögte a zongorán, amit a rádióban hallott. Aztán Szmrecsányi Magda nénihez került, ő volt az első zongoratanára, híres és jó pedagógus, Zoli mindig szeretettel beszélt róla. Tőle már egyenes út vezetett a konzervatóriumba ? fogalmazott Mácsai János.
Nagyjából akkor költöztek el a Szent István körútról Újpalotára, amikor Kocsis Zoltán karrierje elindult, miután 1970-ben megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-zongoraversenyét. Mecénási támogatással kiment egy évre Angliába. ? Nem kezdett rögtön koncertezni, úgy érezte, neki még tanulnia kell. És majdnem egy egész évre elzárkózott, repertoárt gyűjtött, tanult, gyakorolt ? hihetetlen önfegyelemmel, szorgalommal, koncentrációval. Különleges adottságú és különleges lelkületű ember volt. Adottságait hihetetlen felelősségérzettel a maximumig fejlesztette. Kötelező érvényűnek érezte magára nézve Liszt Ferenc mondatát: a zseni kötelez! ? mondta el Mácsai János.
