ZETApress

hírportál

Elment egy legenda

Meghalt Illés Lajos. A róla elnevezett zenekar billentyűsét ma délután 65 évesen érte a halál. Az utóbbi 25 évben inkább csak nosztalgiakoncerteken láthattuk, mert azóta a kisoroszi református templomban orgonált. Felesége lelkész volt ugyanott.

2000. március 15-én vette át zenekarával együtt a Kossuth-díjat a Parlamentben. Néhány nappal később a Kárpátia Étteremben, a díjat ünneplő fogadáson újra találkoztunk. – Sokat köszönhetünk Aczél elvtársnak – mondta üdvözlő beszédében -, mert nélküle nem születtek volna meg dalaink. A Kossuth-díjban is szerepe van az akkori három T – tiltás, tűrés és támogatás – szellemének, hiszen sikeres dalszövegeink is ezért íródtak – folytatta nagy derültség közepette. A Kossuth-díjátadásról idekattintva olvashatunk.

Az 1960-ban alakult és az 1965-től sikeres öt fős együttesből már csak az utóbb csatlakozott három tag: a 64 éves Szörényi Szabolcs, két évvel fiatalabb öccse, Levente és a 61 éves Bródy János él. Pásztory Zoltán dobos két éve hunyt el 61 évesen.

Szóljon hozzá!