ZETApress

hírportál

Megvannak a nyertesek!

Dvorcsák Gábor Julius Shakespeare CambethIdén 10. alkalommal került megrendezésre az Év Alkotása díjátadó ünnepség, melynek keretében átadásra került az Év Alkotása-díj vers, próza és kép kategóriákban. A tegnap esti Eötvös 10-beli rendezvényen az otthontalan emberek által 2017-ben beadott pályamunkák legjobbjainak a kortárs művészek alkotta szakmai zsűri adta át jutalmait.

A Menhely Alapítvány Fedél Nélkül utcalapja otthontalan embereknek hirdet művészeti pályázatot vers, próza és grafika kategóriákban. A háromórás rendezvényen a díjak átadásán túl beszédet mondtak és a pályamunkákat személyesen méltatták Eifert János és Szász Lilla fotóművész, Györe Balázs, Molnár Krisztina Rita és Tóth Krisztina költő-író zsűritagok, valamint Fekete András zsűrielnök. Bővebb válogatást hallhattunk a Fedél Nélkül verseiből és prózáiból Illésy Éva, Madarász Éva, Epres Attila színművészek és Dvorcsák Gábor, a Fedél Nélkül szerzője előadásában.

Az est folyamán átadták a Deli Bálint Emlékdíjat, melyet a tavaly elhunyt és az Év Verse-díjat elnyert tehetséges szerző emlékének ajánlottak, s melyet Barta Pál vehetett át. Élőzenei fellépők szórakoztatták a közönséget, zenélt az est házigazdájaként is szerepet vállaló Huzella Péter előadóművész, valamint Baranyecz János Branyó és zenekara. Év Alkotása 2017-díjazottak vers kategóriában Dvorcsák Gábor: Kisápadni a létezésből; próza kategóriában Leontin Med: Hóhéraid butasága; kép kategóriában Dvorcsák Gábor: Julius Shakespeare: Cambeth. Különdíj vers kategóriában Pethő N. Gábor: Azt mondod; Deli Bálint Emlékdíj Barta Pál: Miközben megy le a Nap.

Szóljon hozzá!