ZETApress

hírportál

Szieszta utáni Fiesta

Újévi örömfiestát rendezett a Food Expressz péntek este a Stefánia Palotában. A Fiesta Együttes első idei élő koncertjén az üzleti partnereit látta vendégül a legnagyobb hazai ebédszállító társaság. A zártkörű rendezvényre mi is meghívást kaptunk.

A koncert mintegy félórás késéssel indult, de az élmény kárpótolt a kényszerű sziesztáért. Az ismert két énekes most nem play back-re tátogott, hanem a mögöttük ülő öt társuk húrosainak és ütőseinek hangjaira énekelt. Kár, hogy a négyszázötven fős teremben negyed ház sem volt, s alig százan csápoltunk velük. A hangulat hamar felforrósodott, igazi örömfiesta folyt a teremben.

Jöjj vissza az édes álmokból, Súgd újra, hogy hola mi amor, És ami elveszett, újra megtaláljuk ? énekelte a zenekar, s a közönség önfeledten tapsolt. Újabbnál újabb dalok következtek, s a színpadra is egyre több csinos lány ment fel táncolni. Voltak, akiket születésnapján köszöntöttek, másokat a névnapjukon, s voltak, akiket csak a szereplési vágy hajtott. A közönség is inkább a koncertlátogató fiatalság köréből érkezett.

Az egyórás örömködés végén már a Food Expressz munkatársai is a színpadon táncoltak. A záró szám után a zenekar gyorsan kirohant, de csak azért, hogy visszatapsolhassuk őket. Újra a nyitó számot játszottak, ugyanazzal búcsúztak, mellyel annyi sok sikert arattak. Jöjj vissza az édes álmokból, Súgd újra, hogy hola mi amor, És ami a miénk volt, majd újra a miénk, lehet ? énekelték, s nekünk, idősebbeknek egy időre újra visszajött a fiatalságunk. Köszönjük nekik!

Szóljon hozzá!