Állatkerti állatszeretet
Állatszeretet Fesztivál kezdődött ma az Állatkertben. A 14 éven aluli gyermekeknek díjmentes a belépés. Változatos programokkal és jelentős kedvezményekkel várják a nagyközönséget mától október 8-án vasárnapig a Fővárosi Állat- és Növénykertben.
Az ötnapos fesztivál ideje alatt a 14 éven aluli gyermekek díjmentesen látogathatják az Állatkertet. Hétvégén bonsai kiállítás, szombaton pedig pedagógus nyílt nap is lesz ? tudatta Hanga Zoltán, a FÁNK Marketing és Kommunikációs Osztály szóvivője. A tegnap délutáni Pannon parki alapkő-letételről idekattintva olvashatunk.
A mától vasárnapig tartó eseménysorozat apropója, hogy az állatbarátok világszerte október 4-én, az állatok védőszentjeként tisztelt Assisi Szent Ferenc napján tartják az állatok világnapját. Erről az Állatkert csaknem három évtizede rendre megemlékezik, de 2009 óta az eredetileg egynapos eseményt több napon át tartó programsorozattá bővítették ki, ez kapta az Állatszeretet Fesztivál nevet. A fesztivál egy másik hagyományt is felelevenít, ugyanis a két világháború közötti időszakban az Állatkertben minden évben megtartották az állat- és növényszeretet napját. Az elsőt 1922-ben rendezték meg, az utolsót pedig a II. világháború előestéjén.
Az idei Állatszeretet Fesztivál hétköznapi programjait elsősorban az óvodás és iskolás tanulmányi csoportok, a hétvégieket pedig a családok igényeihez igazították. Az érdeklődők többek között bepillantást nyerhetnek az Állatkert által életre hívott Magyar Madármentők Alapítvány égisze alatt zajló mentő tevékenyégbe, amelynek célja, hogy Magyarországon őshonos, vadon élő, védett állatfajok olyan egyedeiről gondoskodjanak, amelyek valamilyen ok miatt emberi segítségre szorulnak. Az állatkerti munkatársak évente mintegy kétezer ilyen állatot mentenek, a törött szárnyú gólyáktól a mérgezett sasokig, áramütött madaraktól az elárvult sünökig és kismókusokig. Az állatbarátok tanácsokat kaphatnak házi kedvenceik otthoni tartásához, valamint távcsöves madármegfigyelés keretében a Nagy-tó madárvilágát, köztük az állandó lakókat és a szezonálisan itt tartózkodó madárvendégeket is megismerhetik.
A fesztiválon az Állatkert több szakmai partnere is részt vesz. A látogatók betekinthetnek például a FÖRI (Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatósága) természetvédelmi őrszolgálatának munkájába, a Magyar Arborétumok és Botanikus Kertek Szövetségének sátránál pedig a növényvilág legfontosabb hazai bemutatóhelyei mutatkoznak be. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület állomásánál a Madárbarát kert programmal ismerkedhetnek az érdeklődők, de bemutatják a téli madárvédelem nemsokára időszerűvé váló teendőit is. Lesz Ökocsiga Játszóház és kiskertész tanoda is.
A programkínálat hétvégén további elemekkel bővül ki. A Magyar Természettudományi Múzeum és a Magyar Rovartani Társaság közös programján például az ízeltlábúak világát lehet tanulmányozni, de sok érdekességgel készül a MTA ATK Talajtani és Agrokémiai Intézete is. A növényvilág barátait szombaton és vasárnap is bonsai kiállítás várja, vasárnap 11 és 15 órai kezdettel pedig segítő és terápiás kutyák bemutatóját láthatja a nagyközönség a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola jóvoltából.
Az Állatszeretet Fesztiválhoz kapcsolódó programként október 7-én szombaton tartja meg az Állatkert a pedagógusok számára szervezett nyílt napot, amelyen az intézményben igénybe vehető pedagógiai kínálatot mutatják be a tanároknak, tanítóknak és óvópedagógusoknak. Ezen a napon az érvényes pedagógus igazolvánnyal, vagy más, azzal egyenértékű igazolással rendelkező pedagógusok díjmentesen kereshetik fel az Állatkertet, és számos, kifejezetten pedagógusok számára szervezett programon vehetnek részt. A részletes programkínálat idekattintva olvasható és ugyanitt lehet rájuk regisztrálni is.