Budapesti Karácsony a Vörösmarty téren
Péntektől immár tizenegyedik alkalommal várja a látogatókat a Budapesti Karácsony, a Főváros legnépszerűbb téli rendezvénysorozata. Budapest egyik legszebb helyszínén, az ünnepi díszbe öltöző Vörösmarty téren található vásár és eseménysorozat november 20-a és december 29-e között, a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. szervezésében fogadja a hazai és külföldi vendégeket.
A mára már több mint egy hónapos rendezvénysorozattá nőtt Vörösmarty téri adventi-karácsonyi programsorozatot minden budapesti izgatottan várja, hiszen az esemény az ünnepi készülidés egyik fénypontjának számít a fővárosban. A színes kulturális programnak és a különleges népművészeti ajándékkínálatnak köszönhetően a Budapesti Karácsony egyre nagyobb ismertségnek örvend a külföldi vendégek körében is.
Karácsony Budapesten
A látogatók száma az elmúlt években ugrásszerűen megnőtt, ma már több mint 600 ezer látogatót számlálunk. Ez nem is csoda, hiszen Budapest téli uticélként is egyre népszerűbb célponttá, a belvárosi karácsonyi vásár pedig világszerte elismert attrakcióvá vált. Ezt tovább erősíti a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. új kezdeményezése, a Budapesti Téli Fesztivál, mely idén először a budapesti kulturális szférával való példaértékű együttműködés eredményeképpen jött létre. Szerdai sajtótájékoztatójukon Vígh Alex fényképezett.
A siker titka?
A Budapesti Karácsonyi Vásár legnagyobb vonzereje, hogy itt kifejezetten a magyar szokások, tradicionális ételek-italok, népi mesterségek, zsűrizett népművészeti termékek és hagyományőrző zenekarok, előadások jelennek meg. A sajátos ünnepi légkör, a zord téli hidegben is barátságos fapavilonok és a bennük megtalálható egyedülálló kínálat évről évre a térre vonzza a bámészkodókat, hiszen a több mint 100 kézműves elárusító helyen a Népművészeti Egyesületek Szövetsége által válogatott különleges ajándéktárgyak valamint népi- és iparművészeti díszek mindenkit lenyűgöznek.
Az utánozhatatlan miliő
A téren felállított hatalmas karácsonyfa, a mesélő Betlehemi jelenet, az óriási adventi koszorú mellett idén is elengedhetetlen része a Budapesti Karácsonynak a Gerbeaud ház ablakaiban látható Adventi Kalendárium. Minden ablak mögött egy-egy pompás kortárs festészeti alkotás bújik meg, melyet december 1-24-e között minden nap 17 órakor gyönyörű harangjátékkal, ünnepi fúvósokkal és fényjáték kísérettel fednek fel a térre látogató kíváncsi közönség előtt. December 24-én 12 órakor nyílik az utolsó ablak.
Nemzetközi elismerések
A Budapesti Karácsony számos nagy elismerést vívott ki az évek során. 2006-ban a nagyhírű Travel&Leisure utazási magazin a 10 legjobb európai karácsonyi rendezvénysorozat közé sorolja, az Expedia nemzetközi turisztikai portál szerint pedig ?nehéz lenne ennél autentikusabb karácsonyi vásárt találni. Kanada legnagyobb népművészeti fesztiváljának igazgatója ugyancsak 2006-ban az európai karácsonyi vásárok közül a budapestit ítélte a legszínvonalasabbnak. Nemrégiben a Sunday Times Európa legjobb adventi vásárának választotta a budapestit. Idén Olaszország leghíresebb kézműves vásárán, ? a 9 nap alatt hárommilliós tömeget mozgató Artigiano di Fierra-n ? Budapest és a Budapesti Karácsonyi Vásár a vásárszervezők meghívására díszvendégként, külön standon mutatkozhat be az olasz közönségnek Milánóban a BTH szervezésében.
Karácsonyi illatok és ízek
A tradicionális kulináris élvezetek kedvelői számára is igazi paradicsom ez a belvárosi helyszín, hiszen a töki vályogkemencében sült kenyérlángos vagy a kürtőskalács illata, a sült gesztenye valamint a kemencében sült hagyományos népi ételek, barátságos pecsenyesütők standjai már messziről oda vonzzák a látogatókat. Aki szereti a jó forralt bort, annak szintén a Vörösmarty téren a helye, hiszen az évente megújuló vásári bögrét a főszeres ital fogyasztása után mindenki hazaviheti. Ha mindez nem lenne elegendő, a vendégeket a magyar népzene, néptánc, klasszikus zene, gyermek műsorok, és koncertek színes kavalkádja szórakoztatja folyamatosan a téren.
Családi, baráti program
A Budapesti Karácsonyi Vásár egy igazi családi program, ahol az idősebbtől a fiatalabb generációig mindenki együtt élheti át a nosztalgikus ajándékok varázsát, ám egyúttal meg is tanulhatja azok elkészítési módját, közvetlenül a népművésztől. Mi sem lehet nagyobb ajándék a nagyszülőknek, mint egy régen látott fajáték, vagy egy főzött karácsonyfadísz, de a vásár bővelkedik ma divatos tárgyakban is, amelyeket kézművesek készítenek külön erre az eseményre. A gyönyörű látvány, a vásárlás, az étkezési lehetőségek, és színpadi programok együttes élménye, továbbá a számos kísérőprogram teszi lehetővé, hogy a látogató egy igazi ünnepi fesztiválnak legyen a részese.
A gyermekek Karácsonya
Az óriási karácsonyfa, adventi koszorú, zenés kalendárium mellett aktív programok várják a legkisebbeket. A mesélő Betlehemi életképet december 8.-tól lehet megtekinteni, hétvégenként délelőtt pedig csak nekik szól a színpadi bábelőadás. A régi idők hagyományos ajándékait készíthetik el és különböző népi mesterségekkel is találkozhatnak, hétvégente 10-13 és 15-19 óra között, hétköznap pedig 14:30-18 óra között a Vörösmarty téren felállított fűtött kézműves gyermekjátszóban. Idén is eljön a gyerekekhez a Mikulás, aki a Gerbeaud ház sarkában, szokásos helyén szeretettel várja a kívánságokat december 5-6-án (szombat-vasárnap) 10-14 óra és 15-19 óra között.
Kiskarácsony, Nagykarácsony pályázat
Kiskarácsony, Nagykarácsony címmel idén is külön pályázatot hirdetett meg a Művészeti Szakiskolák, Szakközépiskolák és Kézműves Szakiskolák számára a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. Az előző évek hagyományához hasonlóan háromfordulós, meghívásos pályázat keretében jelentkezhettek az alkotócsoportok. Ebben az évben egy-egy alkotócsoport két karácsonyfa díszítésére, a díszek elkészítésére és két adventi koszorú elkészítésére vállalkozhatott, az összefonódó hagyományok jegyében.
A pályázati feladatok először a múzeumi, könyvtári, internetes gyűjtőmunkával indultak október közepén, majd november elején kellett bemutatni a rajzokat és a maketteket. A feldíszített karácsonyfák és az adventi koszorúk a Vörösmarty téren a szobor melletti dobogón november 20-tól láthatók, az ünnepélyes eredményhirdetést követően. A tizenkét fa mellett tizenkét adventi koszorú fogja ékesíteni a teret, és a legjobban dolgozó három alkotóközösség díjazásban részesül.
Kárászy Szilvia 10. jubileumi karácsonyi hangversenye ? december 13-a 15 óra és 17 óra ? Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri Dísztermében. Kárászy Szilvia hagyományos Karácsonyi Harangjáték Hangversenye idén 10 éves jubileumát ünnepli. Az esemény, mint turisztikailag is kiemelt kulturális program, kezdetektől része a Budapesti Karácsony rendezvénysorozatnak. A nagy érdeklődésre való tekintettel a koncertet idén, a Vörösmarty téren élőben, kivetítőn is figyelemmel kísérheti a Budapesti Karácsonyi Vásár közönsége is. Közreműködik a Solti Kamarazenekar, az Ewald Fúvósötös valamint a Kisharang együttes. Az ünnepi hangversenyt Zólyomi Zsolt parfumeur et parfum conseilleur illatosítja.
Aranyharang-díj
Hagyományosan, minden évben, a hangverseny végén kerül sor a művésznő által alapított Aranyharang-díj átadására. A díjat Kárászy Szilvia zongoraművész alapította 2001-ben. Az Aranyharang díjat olyan vak és gyengén-látó gyerekek és felnőttek nyerhetik el, akik valamilyen kiemelkedő szakmai vagy emberi tettet vittek véghez. A díj jelentőségét leginkább a vele együtt járó megbecsülés és szeretet adja, valamint az a bátorítás, amelyben nemcsak a díjazottak osztozhatnak.
A díj hozzájárulhat ahhoz is, hogy a hasonló problémákkal küzdők higgyenek a teljes értékű életben, illetve abban, hogy teljes értékű emberként élhetnek a társadalomban, s teljesítményükkel kivívhatják a többi ember figyelmét és tiszteletét. A díjazottak történetei a látóknak is üzennek: kitartással, az élet és embertársaink szeretetével nemcsak a nehézségeket küzdhetjük le, de különlegeset, maradandót is alkothatunk. 2009. év díjazottja: Szabó Andris, a kiemelkedő tehetségű vak énekes kisfiú.
A Budapesti Téli Fesztivál
Mintegy két hete a ? felújítás miatt két évre bezáró ? Zeneakadémia épületbúcsúztató fesztiváljának Bartóktól Bartókig című nyitó-hangversenyével indult el a Budapesti Téli Fesztivál november 3-tól február 28-ig. Budapesten először kerül sor egy ilyen átfogó, a téli holtszezont átölelő színes kulturális programsorozat megrendezésére. A BTH a 15 jelentős fővárosi kulturális intézményt összefogó Kulturális Munkacsoporttal összefogva csokorba gyűjtötte Budapest téli kulturális kínálatát, amely koncertekből, előadásokból, karácsonyi programokból, gyermekprogramokból, jeles napokhoz kapcsolódó hagyományőrző programokból, kézműves foglalkozásokból és időszaki kiállításokból áll, a programsorozat központi rendezvénye pedig a Budapesti Karácsonyi Vásár a Vörösmarty téren.
A több mint száz eseményt felvonultató fesztivál fő kommunikációs felülete egy összefoglaló kiadvány, melyben a programok bemutatása mellett az érdeklődők téli szabadidős tippeket is olvashatnak, található benne eseménynaptár, ünnepi gasztrokalauz és térkép is. A kiadvány magyar és angol nyelven érhető el, a Tourinform irodákban, szállodákban valamint a forgalmas turisztikai pontokon a városban.
A fesztivál programja a honlapjukon, a Kulturális Munkacsoport hivatalos weboldalán érhető el, valamint megtalálható a tagintézmények és a BTH weboldalán is. A Téli Fesztiválhoz kapcsolódik egy kedvezményes belföldi szálláscsomag-ajánlat is, mely 2 éjszakára, 2 főre max. 25 ezer forintért szállást, reggelit, kulturális belépőt, vásári forraltborozást is tartalmaz a hazai téli kulturális kalandok kedvelőinek a BTH Kft. és a Magyar Turizmus Zrt. Budapest régiójának valamint a budapesti szállodáknak az együttműködése révén.
Állandó információszolgáltatás
A Vörösmarty téri Karácsonyi Vásár helyszínén, a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. turistainformációs szolgáltatást biztosít az érdeklődőknek, a Váci utcai bejáratnál lévő információs pavilonnál. Nyitva vannak az ünnepek alatt a BTH Tourinform irodái is, ahol a legfrissebb karácsonyi és szilveszteri programkínálatról, a jelentősebb ünnepi helyszínekről és eseményekről a BTH felkészült kollegái szívesen adnak tájékoztatást minden érdeklődőnek. A Fővárosi Önkormányzat és a BTH Budapesti Turisztikai Nonprofit Kft. a Budapesti Karácsonnyal kíván Önnek Békés Boldog Karácsonyi Ünnepeket!