ZETApress

hírportál

Karnevál táncdalokkal

Félévszázados a Debreceni Virágkarnevál. A tavalyi év legjobb művészeti csoportjai, a Feeling Tánc és Mazsorett Egyesület és az R&B Dance Team adtak látványos bemutatót az 50 nap múlva kezdődő 50 éves Debreceni Virágkarnevál programjaiból a Nagyerdei Stadion előtti téren.

A virágkarneváli események egyik kiemelt helyszínén megtartott mai sajtótájékoztatón Papp László, Debrecen polgármestere elmondta a város legismertebb és legtöbb érdeklődőt vonzó rendezvénye imponáló adatokkal büszkélkedhet. Az eddigi felvonulásokon 550 virágkocsi vett részt. Öt kontinensről mintegy hatvanezer fellépő érkezett Debrecenbe. A kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában százezer fő segédkezett. A virágkocsikhoz a félévszázad alatt több mint százmillió virágot használtak fel.

A jubileumnak megfelelően az idei programsorozat mind gazdag hagyományát, mind a jövőbe mutató újításait megmutatja. A polgármester a virágkarnevál fontos, szakrális üzenetének nevezte, hogy a Szent Koronát ábrázoló virágkompozíció idén is folytatja országjáró körútját. Az 50 éves Debreceni Virágkarnevál állandó virágkocsija augusztus 14-én vasárnap Esztergomba látogat el, ahol a tervek szerint Erdő Péter bíboros-prímás, Esztergom-budapesti érsek Nagyboldogasszony napján megáldja a Szent koronát ábrázoló kompozíciót.

Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem kancellárja kiemelte, kilencedik alkalommal fog megjelenni Magyarország legnagyobb egyeteme a virágkarneválon és most először a virágkarneválok történetében elektromos-meghajtású lesz a virágkocsi. A kompozíció környezetbarát mozgatását a Debreceni Egyetem Műszaki Karán fejlesztették ki.

Genf, Párizs, Dubai, Moszkva és Prága után Debrecenbe az 50 éves Debreceni Virágkarneválra is megérkezett a világ egyik legismertebb épületvetítő művésze, Bordos László Zsolt 3D mapping művész. Az alkotó elmondta, nagyon örül annak, hogy végre hazánkban egy jeles évforduló kapcsán a legmodernebb, 12 K minőségben tudja megmutatni egy ideális 108 méter hosszúságú épületen azt a lenyűgöző látványt, amelyet ma a tárgy- és épületvetítés, mint új vizuális nyelv világszínvonalon képvisel. Az augusztus 18-19-én 21 órától négy-négy alkalommal sorra kerülő előadások során a néző nem tudja a megszokott módszereivel értelmezni a látottakat, az érzékei cserbenhagyják, hiszen a vetített kép módosítja a vetített felületet és új értelmezési folyamatra készteti.

Böhm György Jászai-díjas és Nádasdy Kálmán-díjas rendező több nagyszabású rendezvény alkotója rendezi Debrecen közkedvelt, immár harmadízben visszatérő ünnepi aréna show műsorát, a Karneváléjt. A művész elmondta augusztus 20-án este igazi örömünnepre készül munkatársaival együtt. A virágkompozíciók, nemzetközi és hazai sztárok, több mint ezerötszáz fellépő közreműködésével egy felejthetetlen összművészeti látványosság várja majd az érdeklődőket a Nagyerdei Stadionban.

Bókai Zoltán, a Karneváléj zenei vezetője a műsor kapcsán elmondta, hogy a zene fősodrában mindenképpen magyar dallamok lesznek. Így a most 50 éves Táncdalfesztivál kapcsán, az onnan jól ismert slágerek is elhangoznak. Jóna Szabolcs, a Karneváléj vezető koreográfusa megköszönte a debreceni művészeti csoportok lelkesedését és aktivitását, hozzáállást, amelyet a február óta tartó Karneváléj előkészítésében, próbáiban tapasztalt.

Bódor Edit, a Virágkarnevál fő-szervezője, a Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője azt az összefogást hangsúlyozta, amely látványosan megmutatkozik a város kulturális intézményei, a civilszervezetek és a vállalkozások között. Ennek apropóján Az én kedves történetem, fotóm a virágkarneválról címmel közös sztori-és fotóversenyt írt ki a Hajdú-Bihari Napló és a Főnix Rendezvényszervező Kft. Ezen bárki részt vehet, akinek van kedves emléke, története, fotója az elmúlt 50 év bármely Virágkarneváljáról! A legjobbak értékes nyereményeket kapnak!

Az 50 éves Debreceni Virágkarneválnak azonban nemcsak a múltja a szép ? hangsúlyozta a kulturális szakember ? hanem már az utánpótlása is biztosított. Jó példa erre a Galiba Gyermekkarnevál. A felvonulásra 16 virágkocsi készül el, ahol többek között olyan innovatív megoldások is bemutatkoznak, mint az NI Hungary Kft. drónokat és 360 fokos körpanoráma kameraképet folyamatosan közvetítő virágkocsija. Ebben az évben is a Debrecen Televízió és a Duna Televízió augusztus 20-án szombaton délelőtt élőben közvetíti a virágkarneváli felvonulást, amelynek nyitánya egy olyan hőlégballon felszállása lesz, amely a Szent Koronát jeleníti meg.

A sajtótájékoztatón bemutatkozott a Debreceni Virágkarnevál ifjú párja. Menárik Andrea és Garamvölgyi Attila egyetemisták, Katona Mariann divattervező által megálmodott ruhában képviselik a Debreceni Virágkarnevál fiatalos arcát. Volt közös fotózás a Nagyerdei Stadion előtt felállított hatalmas és színpompás Virágkarneváli Kosárnál is, amely július 1-jén péntektől mindenki számára hozzáférhető selfie-pontként a Kölcsey Központ előtt foglalja el helyét.

Szóljon hozzá!