ZETApress

hírportál

Karácsonyi vásár Katalin naptól

Nem gumibottal és vízágyúval nyertük meg a csatát a csőcselékkel szemben, hanem hosszan tartó tárgyalásokkal, mondta Schiffer János ötletgazda a nyolcadik Budapesti Karácsonyi és Újévi Vásár sajtótájékoztatóján ma délelőtt a Hotel Sofitel Belvedere-termében. Az akadályok végül elhárultak, így az eseménysorozat november 25-től január elsejéig megvalósulhat a Vörösmarty téren.

Kardélen táncolt viszont az Adventi Kalendárium megvalósítása a Gerbeaud Ház homlokzatán, de szerencsére elhárultak az akadályok. Egy év kihagyás után december 1-jétől 24-ig újra egy-egy gyönyörű képpel többet láthatunk naponta az ablakokban. A korábbi főpolgármester-helyettes kardos bevezetés után már csak azon gondolkodtam, hogy mit tesznek vajon azok a rendőrök, akik a sok finomsággal elrontják a gyomrukat? Lehet, hogy kardélre hánynak?

A hivatalos megnyitó csak jövő hét péntekén délután ötkor lesz, amikor az első ablak is kinyílik. Nem csak ott láthatók a képek, hanem a Harmincad galériában is megnyílik a képek eredetijeinek Művészajándékok című kiállítása, melyek jótékony célra eladásra kerülnek. Nem csak a mostani 24 kép, de az utóbbi három évből megmaradt még egyszer ennyi kiállításra és árulásra kerül.

December másodikától tizedikéig az igazi finn Mikulás is a térre látogat a gyerekekhez. Miután befejezi nálunk küldetését, betlehemes költözik a térre. Igazi tevékkel, jönnek a három királyok, ökröket és birkákat őriznek a pásztorok, s kellemes muzsika köszönti a kis Jézust, Máriát és Józsefet.

Gyerekek is építenek majd Betlehemet. Tíz fog elkészülni a téren, s közülük választják ki a győztest és helyezetteket december nyolcadikán.

Száznál is többen kínálhatják portékáikat

A téren nem csak étel és ital, hanem kézműves termékek is vásárolhatók. A Népművészeti Egyesületek Szövetsége csak minőségi termékeket enged a standokra, s alaposan megválogatja, kit enged oda. A majd? negyven napos időtartamra öt kategóriában adja bérbe az elhelyezkedéstől függően négy négyzetméteres zárható faházait. 605, 445, 380, 315 és 230 ezer forintért plusz ÁFA-ért őrzést, szemétszállítást és áramot is kapnak bérlőik, mely igazán méltányosnak mondható. Az egyesületi tagok öt százalék kedvezményt kapnak.

Nem csak a nagyszínpad másfélszáz programján, de attól távol is kaphatunk kulturális csemegét. Kárászy Szilvia szólaltatja meg a Szabados féle Magyar Harangjátékot a Művészetek Palotájában. A zongoraművésznő évek óta vendége a Karácsonyi Vásárnak. 2000-ben a Zeneakadémián kezdett, innen 2001-ben a Vigadóba vezetett útja, idén december 14-én este fél 8 órakor pedig, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben lép fel. A csodálatos új orgonán májusban már játszhatott, s most is ad egy rövid ízelítőt orgonatudásából.

A Vörösmarty téri vásár az eddigi hét alkalomtól eltérően nem ér véget Szenteste, hanem csak Újév napján. Január elsején este hatkor ablakzáró búcsúkoncert lesz a Gerbeaud Háznál. Az ablakok vezérlése egyébként az idén először kívülről történik, s az ablakok mögötti irodákból is végig ki lehet majd látni a térre a kiállított képeken keresztül. Csak így sikerülhetett kinyitni az Adventi Kalendáriumot.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. ZETApress » Karácsonyi harangjáték a Művészetek Palotájában

Szóljon hozzá!