ZETApress

hírportál

Bortanóra a Corvinuson

Borozni tanítják az egyetemistákat. A Budapesti Corvinus Egyetemen közel 200 hallgató részvételével vette kezdetét ma a Nagy Egyetemi Borteszt következő évada. Az április 8-ai bortesztről idekattintva olvashatunk.

A Nemzeti Bor Maraton kiemelt betétrendezvényeként idén tavasszal létrehozott programsorozatban, eddig több mint 1500 fiatal vett részt. A Nagy Egyetemi Borteszt célja, hogy a tudatos borfogyasztásra nevelje a hallgatókat, akik a jövő fogyasztói. Emellett egy innováció az, ami a program gerincét adja. A Bortext mobilapplikáció, amely a 100-as borpontozási rendszert alapul véve teszi lehetővé a benne szereplő tételek értékelését.

Balla Attila a Nagy Egyetemi Borteszt és a Nemzeti Bor Maraton programigazgatójának köszöntője után Gál Péter, a Földművelésügyi Minisztérium eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára bemutatta a Nemzeti Borkiválóság Programot, amelynek kapcsán hangsúlyozta, hogy fontos képezni a magyar borok fogyasztóinak jövőbeli generációját. Kiemelt feladat, hogy a fiatalok körében is ismert és népszerű legyen a minőségi magyar bor.

Az eseményen szó volt még a hazai és nemzetközi borfogyasztói és borkészítési trendekről, amelyeket Kielmayer Kristian, a Földművelésügyi Minisztérium szakembere állított egymással párhuzamba. A program legjobban várt részét, a kóstolástechnikai tréninget, valamint annak értékelését Sánta Zoltán, Nemzetközi Borakadémikus AIWS, a Borkollégium szakoktatója mutatott be a fiataloknak. A Nagy Egyetemi Borteszten szereplő borok a Nemzeti Borkiválóság Program bortételei. A Budapesti Corvinus Egyetemi borsor: Frittmann Borászat Ezerjó 2014, Koch Borászat Cabernet Sauvignon Rose 2015, Bock Borászat Villányi Hárslevelű 2012, Sümegi és Fiai Pincészet Cabernet Sauvignon Birtokbor 2012.

[youtube]https://www.youtube.com/watch?v=ty-EPpQCLj8[/youtube]

Az alapfokú borismereten túl, egy kutatási program is része az eseménynek, melyben a szervezők arra kíváncsiak, hogy a résztvevők aktuálisan milyen fogyasztói szokásokkal rendelkeznek. Ezen adatok összesítésével segítséget kívánnak nyújtani a magyar borászati ágazat szereplői számára, akik az eredményeket felhasználva mind a marketing-kommunikációjukat, illetve borászati jelenlétüket tudják fejleszteni a program releváns tapasztalataival. Az idei évben már kitérnek a borok alapismerete mellett a megjelenés (pl: palack, illetve cimkedesign) és a vásárlói szokások felmérésére is. A program 2016. január 28-án csütörtökön Sopronban, a Nyugat-magyarországi Egyetemen folytatódik, majd májusig további 8 magyarországi felsőoktatási intézmény vesz részt az eseménysorozatban. A Nagy Egyetemi Borteszt szakmai partnerei: Borkollégium, Borászportál, Földművelésügyi Minisztérium ? Nemzeti Borkiválóság Program, Nemzeti Bor Maraton / Bormaraton Kft.

Szóljon hozzá!