ZETApress

hírportál

Dóra Mikulásnak segédkezett

Danics Dórát felnőtt létére még mindig elvarázsolják az ünnepek. Ezért is döntött úgy, hogy Mikulás mellett állást vállal és segédkezik neki az ajándékok kiosztásában. Az énekesnőt egy különlegesen képzett kutyus is elkísérte és együtt osztogatták a meglepetéseket a speciális igényű kisdiákoknak.

Izgatott gyereksereg, csillogó szemek, ünnepi díszben pompázó aula ? így várták tegnap délután az Újbudai Montágh Imre Készségfejlesztő Speciális Szakiskola általános iskolás diákjai Mikulást, aki idén nem egyedül érkezett, hanem magával hozta két új segédjét is: Danics Dórát és a speciálisan képzett Maja kutyust. A Hull a pelyhes fehér hó és a Télapó itt van közös eléneklését követően végre előkerült az ajándék is: egy gyönyörű piros Old Timer hűtőszekrény, telis-tele túrós finomságokkal. A lelkes Maja nem tétlenkedett: az édességekkel színültig pakolt kis kosárkájából kínálgatta az ámuldozó kisdiákokat, így segédkezett a Mikulásnak, Dórának és a krampuszoknak az ajándékok kiosztásában.

? Nagyon jól éreztem magam, mivel szeretek gyerekek között lenni és nekik, velük együtt énekelni. Úgy gondolom, hogy ők a legőszintébb közönség, így látni, hogy mennyire élvezik az előadásomat és a közös éneklést, számomra a legnagyobb elismerés ? mondta el Dóra, aki igazi parti hangulatot varázsolt, többen táncra perdültek az egyik népszerű karácsonyi slágerre. Az énekesnő könnyen szót értett a kisdiák sereggel, át tudta érezni izgatottságukat. ? Gyerekkoromban én is nagyon vártam mindig Mikulást, habár még három éves korom körül egy kicsit féltem tőle. Emlékszem a szüleim egyszer beültettek az ölébe, ahol elsírtam magam ? nosztalgiázott az énekesnő, aki számára az is nagy élmény volt, hogy egy igazi, speciálisan képzett kutyussal dolgozhatott együtt.

? Az elmúlt tíz évben állandó segítője vagyok Mikulásnak, nagyon jóban vagyunk. Most azonban csapatunk Maja kutyussal egészült ki, aki elképesztően okos ? a szájában vitte kis kosarát, és kínálgatta a gyerekeknek az édességet. Nagyon szeretem a kutyákat egyébként, nekem is van egy, aki pont 9 éves, mint ahogyan Maja is ? persze ő sokkal önfejűbb és kevésbé jól nevelt ? nevetett Dóra, aki azt is elárulta, hogy már a Karácsonyt is nagyon várja. ? Az ünnep előtti vásárlási lázat, a rohanást nem szeretem, ezért ha jut rá időm, magam készítek ajándékokat a szeretteimnek, sokkal személyesebbnek tartom az otthon alkotott meglepetéseket ? zárta a beszélgetést az énekesnő. Ezután a gyerekek degeszre tömték magukat a túrós finomságokkal, majd megkapták Dóra aláírását, elkészültek a szelfik és a közös fotók is, majd Mikulás és segédjei búcsút vettek az iskolától. Hosszú még az ünnep és rengeteg helyre kell még ellátogatniuk!

Szóljon hozzá!