Ezer csoda könyvlapokon
Élményszerűen fényképezett, tág tematikájú leltár Kaiser Ottó fotóművész páratlanul gazdag albuma: A magyar népművészet 1000 csodája, melynek elkészültéhez az egész Kárpát-medencéből gyűjtöttek anyagokat feleségével, Zsuzsával.
Hat ország több száz településén járva nem csak a tárgyi emlékek hihetetlenül gazdag világával ismerkedtek meg, hanem megfigyeltek és lefotóztak mozdulatokat, arcokat, lejegyezték a jellemző ételek receptjeit. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent album az igazi gyűjtőszenvedély és a fotóművészet egyedi találkozása, mely kitűnő karácsonyi ajándék lehet bárki számára.
A kötet bemutatója tegnap este 18 órakor volt a Nyugati téri Alexandra Pódiumon, ahol Kaiser Ottó beszélgetőtársa Bánhidy Vajk történész-tanár volt. ? A kötet emléket állít annak a falusi magyar világnak, amelyben gyönyörűséges rendje volt minden tevékenységnek? Az emberek harmóniában voltak saját teremtett környezetükkel, tudták, mi fontos és miért. Ezt a világot akartuk határainkon innen és túl könyvünkben bemutatni; mindazt, ami ebből a világból számunkra még elérhető volt, hogy megismertessük, megszerettessük. A könyv a téma gazdagságához viszonyítva csak lazán összefűzött részletek felmutatása, amely azonban reményeink szerint ? képes ösztönző élményt adni az olvasónak a további megismeréshez ? mondta el Kaiser Ottó.
A gyűjtés szenvedély. Gyakran egyáltalán nem tudatos, és kezdetének ideje meghatározhatatlan ? indítja új kötetének bevezetőjét Kaiser Ottó, az ismert és elismert fotóművész, aki ezúttal hazánk népművészeti kincseit vette górcső alá, és mutatja be 1000 csodálatos fotográfián. Írhatnánk hosszú bekezdéseken keresztül a kötet alaposságáról, sokrétűségéről, e helyett azonban meséljen inkább maga Kaiser Ottó arról a nagyszerű kalandról, melynek gyümölcsét ma már bárki a polcára teheti: A könyvhöz az egész Kárpát-medencéből gyűjtöttük az anyagot, gyakran átlépve a jelenlegi országhatárainkat, hogy egy-egy néprajzi tájegységet a lehető legteljesebben mutassunk be. A sok évszázados gyökerű népművészet ugyanis nem volt tekintettel a kényszerű történelmi változásokra: nem követte a politikai-földrajzi határokat. Hat ország több száz településén jártunk. Évekig voltunk úton, bekopogtunk házakhoz, bejártuk a skanzeneket, bekéredzkedtünk udvarokba. Hiába hordtuk haza a képeket szőttesekről, faragásokról, kerámiákról, ahogy haladtunk előre az időben, újra meg újra azt gondoltuk: nincs elég megörökített csipke, mézeskalács vagy kályhacsempe a birtokunkban. Így aztán mindegyik utolsó út után következett még egy utolsó utáni utolsó, mert népművészetünk felmérhetetlenül gazdag. Befejezni lehetetlen volt a gyűjtőmunkát, csak abbahagyni lehetett!
