ZETApress

hírportál

Temetőkről Esztergomban

OTEI sajtótájékoztatóA temetkezési szakma jobb megítélése, a kegyeleti kultúra ápolása érdekében bemutatta programját az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület. A tavalyi sikeres konferenciát követve idén ismét összegyűlnek az állam, az egyház és a temetkezési szakma képviselői a Szent Adalbert Központban.

A holtak iránti tisztelet egykorú az emberiséggel, ez pedig azt jelenti, hogy a kegyelet és a végtisztesség megadása minden társadalom elemi feladata és kötelessége. Az Országos Temetkezési Egyesület és Ipartestület ? amely az ország legrégebben működő, 1971 óta működő szervezete ? szakmai összefogást és cselekvési tervet jelentett be délelőtt Budapesten, a Fiumei úti Nemzeti Sírkert Kormányvárójában megtartott sajtótájékoztatóján.

Az elhunyt személyek emlékének méltó megőrzése és ápolása, a temetkezés közegészségügyi és kegyeleti rendeltetésének érvényesítése, valamint a temető és temetkezési kultúra fejlesztése a legfőbb feladata az OTEI-nek ? hangsúlyozta Horváth József, a szakmai egyesület elnöke. A szakember kiemelte ennek érdekében folyamatos párbeszédet folytatnak az állam, az egyházak és a temetkezési szektorban tevékenykedők között. Ma hazánkban körülbelül 5500 temető működik, amely túlnyomó része egyházi, mintegy 1500 pedig önkormányzati tulajdonban van. Működésükhöz a temetőkről és a temetkezésről szóló többször módosított 1999. évi XLIII. törvény adja a megfelelő jogi hátteret. Az OTEI, mint a szakma reprezentáns szervezete ennek szellemében vállalt kezdeményező szerepet a magyar temetkezés pozitív megítélése és a kegyeleti kultúra fejlesztése érdekében.

Puskás Béla, Horváth József és Balogh KárolyHorváth József a folyamat fontos állomásaként jelölte meg a kegyeleti ágazat legnagyobb országos rendezvényét, amelyet szeptember 23-24-e között tartanak Esztergomban. A Szent Adalbert Konferencia Központban az állam képviseletében Rétvári Bence, az EMMI parlamenti államtitkára, a történelmi egyházak nevében Székely János római katolikus és Zán Fábián Sándor református püspök, a temetkezési szakma részéről pedig öt országos szervezet vezetői szólalnak fel. A szektor működésének javítása érdekében az OTEI felvállalta, hogy kidolgozza és kihirdeti a Magyar Temetkezés Etikai Kódexét és Küldetésnyilatkozatot is megfogalmaz.

Az OTEI társadalmi felelősségvállalása alapján, a nyár elején adománygyűjtési akciót is indított ? erről már Puskás Béla, a szervezet elnökségi tagja, a Dél-dunántúli Temetkezési Egyesület elnöke beszélt. Az összegyűjtött pénzből a beregszászi református egyház kérésére egy halottszállító autót és halotthűtésre alkalmas berendezést vásároltak. A halottszállító autó kulcsát az esztergomi tanácskozáson adják át Babják Zoltánnak, Beregszász polgármesterének. A Magyar Temetkezési Kellékgyártók és Forgalmazók Egyesületének elnöke, Balogh Károly a sajtótájékoztatón bejelentette: a konferencia idén kiegészül egy országos léptékű szakkiállítással is, amelyre 2009 óta nem volt példa.

Szóljon hozzá!