ZETApress

hírportál

Boldog születésnapot!

Kerti partyJúlius 1-jén bemutattuk Málnai Mónika új honlapját, mely a fogadási szubkultúra világába vezeti el az olvasót. Azóta már újabb történetekkel jelentkezett, a hívatlanul érkező ?családtagokat? továbbra is kitalált nevekkel említi. Alábbi esetük három éve történt, de bármikor bárhol bárkivel ma is előfordulhat.

Vigyázz, itt buli van! ? mondta Robi 2012 júniusában Mercinek, aki elsétált volna a bezárt kapura kirakott virágkoszorú mellett. Nem úgy Robi! Ahogy meglátta, egyből fölvillanyozódott az amúgy visszafogott férfi és egyből be is akart menni azon a kapun! Bármennyire nézte is Merci azt a virágkoszorút a kapun, neki nem ugrott volna be róla semmiféle buli, pedig Robinak igaza volt, amint azt hamarosan megláthatta.

Úgyis kijön majd valaki és akkor mi bemegyünk! ? mondta a fiú, mert ugye nem csöngethettek csak úgy be, hogy itt vannak, megjöttek hívatlanul egy kerthelyiségbe, a zártkörű bulira, amiről azt sem tudták, hogy kiről-miről szól és ki rendezte! Várakozniuk kellett, de ez nem tartott sokáig, perceken belül kijött egy pár, ők pedig bementek a nyitva hagyott kapun. Valóban buli volt, pezsgő és torta árulkodott arról, hogy valamit vagy valakit valakik ünnepeltek.

Állást, azaz ülést foglaltak, leültek az egyedüli szabad asztalhoz. Magukhoz vettek egy kis pezsgőt és sütit, közben figyelmesen nézelődtek jobbra-balra. Egészen sok ismert és népszerű embert lehetett látni a résztvevők között! Azon azért kicsit meglepődtek, amikor határozottan feléjük közelített Szinetár Miklós nejével, Hámori Ildikóval. Nem tudták ezt mire vélni, hiszen igyekeztek észrevétlenek maradni, a házaspár viszont őket nézte és feléjük tartott. Aztán odaértek, megálltak előttük, majd végtelenül udvariasan Szinetár megkérdezte, hogy visszaülhetnek-e az asztalukhoz? Robi hasonlóan udvariasan reagált, mire a házaspár mosolyogva visszafoglalta asztalukat. Mint azt Robi és Merci később megtudta, a kerthelyiségben a zártkörű partit Ráday Mihály 70. születésnapjának tiszteletére rendezték! ? olvasható Mónika honlapján a nagyot mondó Robiról.

Szóljon hozzá!