ZETApress

hírportál

Petri György-díj ötödször

Petri GyörgyBeck Tamás (1976.) zalaegerszegi költő kapta tegnap este az 5. Petri György-díjat a FUGA Budapesti Építészeti Központban. A díjra olyan ? elsősorban fiatal ? költő, író, drámaíró vagy esszéíró esélyes, akinek még nem jelent meg önálló kötete. Az elismerésben eddig Kemény Lili, Bognár Péter, Gazdag Péter és tavaly Balaskó Ákos részesült.

A nyilvános díjátadó esten Beck Tamás olvasott fel műveiből, közreműködtek a Színház és Filmművészeti Egyetem harmadéves hallgatói ? Baki Dániel, Blahó Gergely, Bodoky Márk, Dér Zsolt, Ember Márk, Figeczky Bence, Georgita Máté Dezső, Gyöngyösi Zoltán, Kiss Andrea, Medveczky Balázs, Olasz Renátó, Osváth Judit, Papp Endre, Rujder Vivien ? tanáruk Hegedűs D. Géza nélkül, aki épp a Vígszínházban lépett fel. Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, újságíró, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja 1943. december 22-én született Budapesten és 2000. július 16-án Budapesten gégerákban halt meg. Az N&n Galéria Alapítvány rá emlékezve alapította meg 2010-ben a Petri György-díjat, amelyet minden év decemberében a költő születésnapján adnak át.

A díjazás alapvető szempontja minden esetben a művek eredetisége, szellemisége, formavilága. Az irodalmi elismerés kuratóriumának 2014-ben tagja volt a tavalyi nyertes Balaskó Ákos mellett Forgách András, Karádi Éva, Radnóti Sándor, Tóth Krisztina és a laudációt tartó Várady Szabolcs. Beck Tamás mellett az idei díjra jelöltek közül Hevesi Judit költő és Jassó Judit költő, író jutott be a fináléba. A díjazott szerzők minden évben átvehetik azt a Bookend című papírszobor alkotást, amelyet Louise McCagg, Robin Ami Silverberg és Böröcz András Petri György élőmaszkja nyomán készített. Emellett a nyertes első kötetét megjelenteti a Magvető Kiadó.

Szóljon hozzá!