ZETApress

hírportál

Szól a harang Lőkösházán

Fotó: Vígh SándorNagy eseményre gyűlt össze Lőkösháza lakossága a minap. A falunapok harmadik napján új templomot avatott és szentelt fel Dr. Kiss-Rigó László Szeged-Csanádi megyéspüspök. Az ifj. Germán Géza által megálmodott (és tervezett) templom védőszentje a Fatimai Szent Szűz lett ? tudtuk meg Vigh Alextól.

Egy nagylelkű felajánlás következtében a római katolikus templom birtokába jutott az eredeti Fatimai Szent Szűz-szobor másolata Fatimából. A szponzorálás egyébként is nagy szerepet játszott a település központjában álló, a régi tanácsháza melletti templom létrejöttében. Viszokai János ? aki néhány éve már kitett magáért, az akkor 60 éves lökösházi kenyér ünnepének megszervezésével ?, most két és fél mázsás bronzharangot öntetett ki Magyarország egyetlen harangöntő műhelyében, Őrbottyánban. Ennek felszentelése és toronyba emelése után mi is gyönyörködhettünk csodás hangjában.

Fotó: Vígh AlexVolt, aki a templom előtt felállítandó vörös gránit keresztet finanszírozta, mások padig a torony óraszerkezetétének költségeit vállalták magukra. Az avatóbeszédekbe némi profán dolog is belevegyült: a jelenlévő plébánosok egyike megjegyezte, hogy az óraszerkezetet csak ősszel emelik a helyére a jelenleg még a toronyban fészkelő négy fecskepár miatt.

Szóljon hozzá!