ZETApress

hírportál

Terjeszkedik az Olasz Konyhaművészeti Akadémia

Újra szerveződik az Olasz Konyhaművészeti Akadémia budapesti tagozata, tudtuk meg az Olasz Kultúrintézetben rendezett sajtótájékoztatón. Az 53 éves non profit intézménynek korábban is volt már magyar tagozata, s ez éled most újjá Alessio Ponz de Leon Pisani irányításával.

Az Akadémia 1953-ban jött létre a milánói Hotel Diana étteremben. Alapítói között a vállalkozók, értelmiségiek, arisztokraták és véleményformáló újságírók egyaránt ott voltak. Kimondták, hogy csak olyan személyek lehetnek akadémiai tagok, akik nem érdekeltek a vendéglátásban, hiszen összeférhetetlen pozíciójuk visszaélésre adna lehetőséget.

Mint Guiseppe Dell?Osso elnök elmondta, a magyar fordítás, a magyar elnevezés nem a legtalálóbb. A konyhaművészetek olaszországi akadémiája szerencsésebb lett volna. Az Olasz Köztársaság hosszan elnyúlt ország, s más-más részén más-más történelmi befolyás érte a történelem során. A különböző tájakon más-más étkezési kultúra alakult ki, hozta létre a konyhaművészet sokszínűségét. Az Akadémia ennek a gazdag ízvilágnak a védelmét, a minőség megőrzését akarja elősegíteni.

Az Akadémia Étkezési Kultúra címmel havi lapot ad ki olasz nyelven. A magyar tagozat megalakulásával remélhetőleg el fog készülni ennek a magyar nyelvű változata is. Fontos kiadványuk az ínyencek számára Az Olasz Konyhaművészeti Akadémia éttermei című kiadványuk is, melyet 1986-tól évente adnak ki. A 2006-os kalauzban több mint háromezer olaszországi és külföldi étterem szerepel, melyet az Akadémia 275 küldötte választott ki és minősített. Honlapjukon ez bárki számára elérhető. Az olasz regionális konyhák nemzeti szakácskönyve tartományi bontásban közöl olasz ételeket.

Az Akadémia 2003-ban indította útjára az Olasz konyhaművészet ötven éve című vándorkiállítást, mely az olasz városokon kívül egy tucat európai országban, de amerikai és óceániai városokban is bemutatkozott. Hazánkat egyelőre nem vették fel az útitervbe.

Az Akadémia nem szervez konyhaművészeti tanfolyamokat, de támogat minden ilyen kezdeményezést. Nálunk a vendéglátó-ipari szakemberek az Olasz Kultúrintézettől kaphatnak ehhez segítséget. Érdemes tanulni, érdemes elmélyülni az olasz étkezési kultúrában, mert az Akadémia értekes díjakat és diplomákat oszt ki. Elismerésben részesítik a gasztronómiai irodalmi művek szerzőit, az olasz termékek értékesítésével foglalkozó kis cégeket, és a főiskolai tanárokat egyaránt. Kiváló Konyha és Jó Konyha diplomát kapnak a hagyományőrző éttermek. A negyvennél is több országban mintegy 6500 tagja van a testületnek. A kandidálók elé is magas mércét állítanak a taggá válásukhoz. Első a minőség a tagoknál is.

Szóljon hozzá!