ZETApress

hírportál

ACE Magyarországon

ACE a HullámvasútonA Budapesti Vidámparkba látogatott az Amerikai Hullámvasút Rajongók non-profit szövetségének mintegy 130 fős delegációja július 20-án, szombaton, hogy kipróbálhassák Európa leghosszabb favázas hullámvasútját ? tudtuk meg Patocska Adrienntől.

Az American Rollercoaster Enthusiasts (ACE)elnevezésű szövetséget 1976-ban alapították, 16 országban vannak jelen, tagjaik száma meghaladja az ötezer főt. Csapatuk tapasztalt vidámpark látogatókból áll, akik a világ minden részén szórakozásra, hullámvasutazásra buzdítják az embereket. Az ACE missziója az értékmegőrzésre és a kulturált kikapcsolódásra épül.

Először a ?90-es éves végén jártam Budapesten, a Vidámparkba viszont sajnos nem sikerült eljutnom. Azóta szerettem volna visszatérni, hogy felülhessek a legendás Hullámvasútra és ez a vágyam most végre teljesült ? fogalmazott Dave Altman, a szervezet elnöke. ? Az ACE elsődleges célja a klasszikus hullámvasutak hírnevének öregbítése. A Budapesti Vidámparkban található faszerkezetű Hullámvasút többek között azért is kuriózum, mert egy fékező is utazik a fedélzetén, aki a szerkezet sebességét szabályozza.

Az Egyesült Államokban már nem működik ilyen illuzórikus darab, így talán érthető mennyire izgatottan vártuk, hogy Magyarországra látogassunk és kipróbáljunk egy ilyen üzemet. Mostani kéthetes körutazásunk során a Budapesti Vidámpark matuzsáleme mellett Ausztria, Németország és Hollandia történelmi hullámvasútjaira is felülünk majd ? a szervezet több mint 130 képviselőjével együtt. Nem is kezdődhetne pazarabb helyen ez az izgalmas látogatássorozat, mint a festői Budapesten, Magyarországon ? magyarázta az elnök.

Bár mintegy két hónap múlva véget ér a 175 éves ?budapesti vidámság?, úgy tűnik az utolsó nyár sem telik eseménytelenül. ? Igyekszünk mindent megtenni azért, hogy az utolsó két hónap is a vidámságról, a felhőtlen szórakozásról szóljon a Parkban. A mostani látogatásnak is épp emiatt örültünk, reméljük, hogy az Amerikai Hullámvasút Rajongók messzire viszik majd a Budapesti Vidámpark és Európa leghosszabb favázas hullámvasútjának jó hírét is! ? fogalmazott Árendás Éva, a Vidámpark szóvivője.

A nappali nyitva tartás mellett péntek és szombat esténként fényárban úszó üzemekkel vár a Vidámparki Éjszakák, mely kedvező áron nyújt önfeledt szórakozást minden korosztály számára. A jegyek sorban állás nélkül online is megvásárolhatók, sőt akár meg is nyerhetők a Park Vidámságkerék játékán. Aki még nem volt a Budapesti Vidámparkban az véletlenül se hagyja ki a hajmeresztő Hullámvasutazást, aki pedig ült már a Körhintán, a Panorámakeréken vagy a Kukomotívon, annak a nosztalgia kedvéért is érdemes eljönni ? még egyszer utoljára!

Szóljon hozzá!