ZETApress

hírportál

Mediterrán világ folyóiraton

Mediterrán Világ címmel új, országos terjesztésű kulturális folyóirat jelenik meg a Pannon Egyetem gondozásában, melyben a mediterrán kultúra különféle keresztmetszeteiről kapunk képet. A lap készítői nemcsak egy-egy nyaralás vagy az Interneten szerezhető ismeretek alapján készíti az újságot, hanem mindannyian elismert oktatói és ismerői ennek a csodálatos kultúrának, életérzésnek, tudtuk meg a tegnap esti sajtótájékoztatón.

Elsőre sokaknak az juthat eszébe, hogy a lap majd különböző tudományos okfejtéseket fog közölni, sokszor érthetetlen szakzsargonokkal. Ez a megállapítás közel sem igaz, hiszen gasztronómiai, irodalmi cikkektől a kalandos mediterrán utazásokon át minden megtalálható lesz majd a lap hasábjain.

Garaczi Imre felelős szerkesztő elmondta, hogy a folyóiratot széles olvasóközönségnek ajánlják, amellyel hangsúlyozni szeretnék, hogy Európa szellemi-kulturális jövőjében igen fontos szerepet játszik a mediterrán kultúra és művelődéstörténet. A lap szerkesztőbizottságában olyan szakemberek foglalnak helyet, mint Anderle Ádám, Rostoványi Zsolt elismert mediterrán kutatók, de a valenciai és a salamancai egyetem professzorai is közreműködnek a szerkesztésben, így közvetlen, mindennapi tapasztalataikkal szervesen hozzájárulhatnak a mediterrán világkép alakulásához a kelet-európai ember szemében.

A mediterrán életérzés, azért része volt történelmünknek, hiszen gondoljunk csak Pannóniára, a római provinciára, az Anjouk magyarországi jelenlétére vagy Mátyás király itáliai kapcsolataira. A folyóirat szorosan kapcsolódik a Pannon Egyetem gondozásában működő Nemzetközi Tanulmányok szak, oktatási tematikájához, mert a későbbiekben terveznek egy mediterrán specializáció indítását. Így ha valakinek a pálmafák, a méregzöld fű, az égszínkék tengerpart és a kis sikátorokban található kőházak jutnak eszébe elsőre, az nem jár messze az igazságtól, de emellett sok más érdekes diszciplínája is van a mediterrán kultúrának.

Az első szám már a standokon van, melyben megtalálható Cholnoky Jenő színvonalas írását a Földközi-tenger geográfiai világáról, önálló rovatban kapott helyet a Nagy Sándor által meghódított Alexandria valamint az ókori Görögország és Egyiptom kulturális kölcsönhatásáról is olvashatunk. Érdemes lesz belekóstolni.

Szóljon hozzá!