ZETApress

hírportál

Négy szivárvány sorozatban

850902_5Ötödik kötetéhez érkezett Gégény Gabriella gasztrorománcának megjelenésével az Aba Könyvkiadó új romantikus sorozata, a Szivárvány Könyvek ? írtuk a minap. Az Ízek és más szenvedélyek című művet már bemutattuk, most ezt tesszük a régebbiekkel, az előző négy könyvvel is. Rupáner-Gallé Margó: Lányok a kastélyból című műve volt tavaly az első a sorozatban.

A gazdasági válság az Angliából hazatelepült Arlene vállalkozását sem kíméli. A lány ezért kénytelen rég nem látott, dúsgazdag nevelőapjához fordulni, aki furcsa feltételeket szab ahhoz, hogy a lányok ? Arlene és két féltestvére ? hozzájussanak a pénzéhez. A feladat emberpróbáló, s ráadásul ott van Arlene gyermekkori pajtása, Leon, aki valahányszor Arlene bajba kerül, mindig ott terem, hogy gúnyolódjék a kis bajkeverőn.

Milyen csodákat és titkokat rejt a Márai-kastély? Hogyan boldogulnak a korábban gyűlölködő mostohatestvérek a nehéz időkben? És mi történik Arlene-nel és Leonnal? Képesek-e felülemelkedni sértettségükön? ? Rupáner Gallé Margó élvezetesen mesél, skrupulusok nélkül szórakoztat, de azért közben mindig megérinthető lelkekre vadászik, és meg is találja őket.

Rupáner-Gallé Margó: Nászajándék Salzburgból

28167_n__szaj__nd__k_large_normalAz Aba Könyvkiadó tavaly megjelent művében az a szívdermesztő titok, melyet Arlene édesanyja egy egész életen át rejtegetett, a Márai-kastély padlásán lévő szekrény tetejéről szabályosan Dália fejére zuhan. Megfejtése érdekében a lány, valamint Pataki Gábor és a kis Emma hármasban indulnak az osztrák Alpok felé. Az esemény fenekestül forgatja fel a kastély lakóinak életét.

Dália és a felesége halála miatt megkeseredett Gábor ettől kezdve, persze, nemcsak autón száguldozik a Kristályhegy és Tihany, valamint Bécs és Salzburg között, hanem érzelmi hullámvasúton is robog. A Nászajándék Salzburgból Dália regénye, egyben folytatása a Lányok a kastélyból című kötetnek, melyről egyik méltatója azt írta, hogy ez a könyv üde, mint egy csokor virág. Új könyvében RGM emellett olyan sorsfordító meglepetéseket is tartogat olvasói számára, amilyeneket csak a műfaj legjobbjai képesek kitalálni. Ez esetben azonban kitalálni sem kellett őket, mert, mint a hartai írónő vallja: az én történeteim maguk írják magukat.

Rupáner-Gallé Margó: Malom a tóparton

R3Malom a tópartonA kristályhegyi kastélyban alvó lányok az éjszaka kellős közepén eszeveszett dörömbölésre ébrednek. A már-már legendásan higgadt természetű legidősebb Márai-lány, Izadóra ezúttal magából kikelve rohan a főbejárathoz, hogy elzavarja a pimasz csendháborítót. Csakhogy az nem más, mint legkedvesebb gyermekkori barátnője, Anna, aki dúvad férje mellől menekül, és tíz hónapos babájával kér menedéket a kastélyban. A lánytanács összeül, s pár nap múlva az egész csapat útra kel a Velencei- tó partján lévő romos malom felé, mely Anna visszavásárolt öröksége és egyetlen tulajdona.

Ezzel kezdődik a középső nővér, Izadóra története, aki Velencén találkozik… Hogy kivel, az majd kiderül a Lányok a kastélyban sorozat harmadik részéből, mely természetesen keserédes érzelmekkel és egy nagy szenvedéllyel folytatódik… Valahol a happy end is feldereng, de mint azt RGM-től már elvárjuk, egészen másképp, mint ahogy azt a romantikus irodalomban megszoktuk.

Rupáner-Gallé Margó: Kicsi Betti a nagyvárosban

R4Kicsi BettiGyarmati Bernadett huszonhét évesen már túl van egy nehéz váláson. Élete legnagyobb kihívásán, a Márai-kastély parkjának megépítésén is sikerrel jutott túl, mégis kiégettnek érzi magát. Főleg miután ő marad a kastély egyetlen állandó lakója, hiszen a többiek már mind megtalálták párjukat. Bár világéletében Kristályhegyen élt, mostanra úgy érzi, hogy megfullad, ezért úgy dönt, nem maradhat itt tovább.

Egy multinacionális vállalat szállodaláncot építtet Budapest szívében és kertépítők referenciamunkáit várja, hogy kiválaszthassa a legalkalmasabb jelöltet. Betti elküldi pályázatát, el is nyeri a megbízást, és elköltözik egy számára teljesen idegen világba, a fővárosba, ahol semmi nem úgy alakul, ahogy szeretné.

Új főnöke egyáltalán nincs elragadtatva attól, hogy munkatársként és majdnem egyenrangúként kell kezelnie egy aprócska, bizalmatlan, parancsolgató, mi több, a Föld összes férfiját gyűlölő nőszemélyt. Betti regényében RGM arról mesél, milyen benyomások és tapasztalatok várják a vidéki lányt a csillogó és idegen nagyvárosban. Hogyan próbálja ? természetesen a Márai-lányok segítségével ? felvenni az új fordulatszámot, levetkezni előítéleteit, és begyógyítani a magával hozott lelki sérüléseket.

1 hozzászólás

Visszajelzések

  1. Pelenka, fakanál és toll | ZETApress

Szóljon hozzá!