Zöld Fesztivál lett Hegyalján
Hét nyári fesztiválon ? köztük a Hegyalja Fesztiválon ? működik szelektív hulladékgyűjtés a Zöldövezet Társulás gondozásában, és egyre több zöld program várja a fesztiválokra látogató fiatalokat. Tavaly összesen 15 tonna szelektív hulladék gyűlt össze a teljes fesztiválszezonban, idén pedig várhatóan a nagy rendezvényeken keletkező hulladék még nagyobb hányada kerülhet hasznosításra. A Környezetvédelmi Minisztérium Egy mozdulat standjával csatlakozott a fesztiválokhoz, ezzel kívánja felhívni a figyelmet az áram-, hulladék és víztakarékos életmódra. Az ÖKO-Pannon már évek óta road-showjával várja a fesztiválozókat.
Idén hét fesztiválon (Gyereksziget, VOLT fesztivál, Balaton Sound Fesztivál, Hegyalja Fesztivál, Bánki Tó Fesztivál, Sziget Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok) találkozhatunk a Zöldövezet Társulás programjával, amely a környezettudatos rendezvények megvalósításához kínál különböző hulladékkezelési megoldásokat. A környezettudatos gondolkodás megkerülhetetlenné vált a fesztiválokon, mert óhatatlanul magas környezetterheléssel járnak, úgy, mint szerves és szervetlen hulladékok keletkezése, hang- és fényszennyezés, por- és szén-dioxid szennyezés, nagyobb mértékű ivóvíz fogyasztás és a természeti környezetet ért sérülések.
Idén is szelektálhatnak a fesztiválozók
A Hegyalja Fesztivál teljesítve a meghatározott környezetvédelmi kritériumokat idén elnyerte a Zöld Fesztivál címet, amelyet Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter adott át a fesztivál szervezőinek. A szelektív hulladékgyűjtés mellett nagy hangsúlyt fektetnek a közösségi és kerékpáros közlekedés használatára: kerékpármegőrző üzemel és vasúti kedvezmények segítik a látogatók közlekedését, valamint a Zöld Pass programmal és Zéró CO2 Mozgalommal igyekeznek kiterjeszteni a zöld szellemiséget a fesztivál egészére. A Hegyalján lebomló műanyagból készült tányérokat, evőeszközöket és szemeteszsákokat használnak. Tokajban alkalom is nyílik próbára tenni a környezettudatosságot, a KVM Egy mozdulat energiatakarékossági szemléletformáló standján ugyanis a fesztiválozóknak 15 pazarló pontot kell megtalálniuk egy lakásbelsőben.
Sok múlik a közönségen
A szervezők most is számítanak a fesztiválozók részvételére, amit jutalmaznak is, hiszen a rendezvényeken kialakított hulladékcsere pontokon ajándék jár az összegyűjtött hulladékért, amely a helyszínen történő előkezelést, válogatást és bálázást követően hasznosító cégekhez kerül. A gyűjtők étkezési utalványt, naptejet, legyezőt vagy szolár lámpát kapnak a Hulladékcsere pontokon beváltott műanyag poharakért, PET palackokért és aludobozokért.
A fiatalok már tavaly is bebizonyították, hogy a hideg sör és koncertek mellett a környezetükre is gondolnak, 45 rendezvényen mintegy 15 tonna hasznosítható hulladékot gyűjtöttek össze, amelynek 45%-a PET palack, 22%-a aludoboz, 20%-a pedig üveg volt. Az ÖKO-Pannon, a Zöldövezet fő támogatójaként évek óta dolgozik a fiatalok szemléletformálásán, így nem kérdés, hogy a nyári fesztiválokon is képviselteti magát szelektív roadshow-jával, ahol környezetvédelmi teszttel, játékokkal és ajándékokkal várja a fesztiválozókat.
Zöldövezeti háttér
A Zöldövezet Társulás 2007-ben az Etalon Kft., a Sziget Kft. kommunikációs ügynöksége, a Sziget The Line, az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft. és a Hulladék Munkaszövetség (HuMuSz) összefogásával valósult meg, hogy korszerű, a környezet terhelését minimalizáló hulladékkezelési megoldást kínáljon a tömegrendezvények, fesztiválok részére. 2008-ban összesen 45 rendezvényen ? köztük a nagy zenei fesztiválokon ? mintegy 15 tonna hasznosítható hulladék került a kihelyezett színes kukákba, majd előkezelés után a hasznosító üzemekbe.
Idén hét fesztiválon (VOLT Fesztivál, Balaton Sound Fesztivál, Hegyalja Fesztivál, Bánki Tó Fesztivál, Sziget Fesztivál, Szegedi Ifjúsági Napok, Gyereksziget) jelennek meg a speciális szelektív gyűjtőedények, amelyek a rendezvényeken keletkező papír, műanyag és alumínium hulladék begyűjtésére szolgálnak. Egy-egy fesztiválon mintegy 10-15 gyűjtőszigetet helyeznek el, és a begyűjtött hulladékokat előkezelés után az ÖKO-Pannon Nonprofit Kft-vel szerződött újrahasznosítóknak adják át.
A program a rendezvények szervezői számára is előnyös: így csökkenthetik a kommunális szolgáltató által magas áron elszállított hulladék mennyiségét, miközben egy valóban környezetbarát esemény szervezőivé válnak. A Zöldövezet együttműködő partnerei: Clean Code, ÉAI Kht, Hulladék Munkaszövetség, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Polyduct Zrt, Zalai HUKE Kft, Zöldfok Zrt, Magyar Kerékpáros Klub. A Zöldövezet Társulás támogatója az EGT/Norvég Finanszírozási Mechanizmus.