Vizit Bajnainál
A kormányfő egyházi vezetőkkel találkozott. Bajnai Gordon miniszterelnök hivatalában fogadta és tárgyalást folytatott a magyar történelmi egyházak vezetőivel. A találkozón részt vett Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Kiss Péter társadalompolitikai miniszter is.
A miniszterelnök felkérte az egyházak vezetőit, hogy lehetőségeikhez mérten nyújtsanak segítséget a Krízisalap társadalmi megismertetésében, hitelesítésében, tanácsaikkal pedig támogassák annak működését. A történelmi egyházak és a kormányzat képviselői közötti konzultáción a felek beszámoltak a válság ellen tett intézkedésekről és azok tapasztalatairól, valamint a közeljövő lépéseiről.
A kormány célja, hogy a gazdaság dinamizálásán túl a válságkezelés során kiemelten segítse a legnehezebb helyzetben lévőket, időseket, családokat, a nehéz sorsú embereket. ? A történelmi egyházak lényegében fennállásuk óta állhatatosan és áldozatkészen segítik válságba került embertársainkat. A jelenlegi nehéz helyzetben különösen nagy szükség van az egyházak tapasztalatára és aktív részvételére a társadalmi felelősségvállalásban és annak terjesztésében ? mondta Bajnai Gordon a találkozó után.
A miniszterelnök ? elismerve az eddigi karitatív tevékenységüket ?, arra kérte az egyházi vezetőket, hogy különleges érzékenységgel forduljanak az egyes családok, a bajba jutott emberek felé. Bajnai Gordon reményét fejezte ki, hogy az egyházak segítségével sikerül még ismertebbé tenni a Krízisalap céljait és a kríziskezelő program tevékenységét.
A megbeszélésen részt vett egyházi vezetők
Magyar Katolikus Egyház: Dr. Erdő Péter bíboros, prímás ; Magyar Református Egyház: Dr. Bölcskei Gusztáv püspök és Csomós József püspök; Magyar Evangélikus Egyház: Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő; Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége: Dr. Feldmájer Péter elnök és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató.
A Krízisalapról
A kormány által egymilliárd forinttal létrehozott, nyitott alap biztosít forrást a szociális kríziskezelő program végrehajtásához. Az augusztustól induló program ? szigorúan ellenőrzött módon ? kis összegű, vissza nem térítendő állami támogatás formájában nyújt 30 napon belüli segítséget az átmenetileg nehéz helyzetbe került családoknak.
A Krízisalaphoz mostanáig több vállalkozás, szakmai szövetségek, az áramszolgáltatók és több magánszemély is hozzájárult. A program sikerességét, a rászorulóknak nyújtott segítséget növeli, ha lehetőségeikhez mérten minél többen ajánlanak fel kisebb-nagyobb összeget az igazán rászorulók számára ? tudatta a Kormányszóvivői Iroda.